Tudtommal a Budapesthez legközelebbi két Michelin-csillagos étterem a Taubenkobel Burgenlandban, és amikor május elsejére kitört a nyár, a Fertő-tavi családi túrát úgy alakítottuk, hogy nagyszülőt-porontyot otthagyva el tudjunk menni ebédelni. Néhány évente eljutunk oda, úgyhogy volt némi fogalmam, hogy mire számítsak – arra, hogy el leszek alélva és napokig mindenkinek ezzel fogok dicsekedni-, de megint mutattak olyat, amitől elkerekedett a szemem.

A menüt és a filozófiát nem mesélem el, keressen rá mindenki (vigyázat, a www.taubenkobel.com elég hangosan burukkol!). A flikkflakk, amitől odavoltam, az az, hogy az időtartam szerint, tehát nem a fogások száma szerint meghatározott menüket nemcsak borsorral vagy anélkül lehet kérni, hanem alkoholmentes italsorral is, amit természetesen ugyanúgy az ételekhez illesztenek, ahogy a borokat szokás. Mivel nem én vezettem, természetesen a borsort kértem, de volt olyan fogás, ahol bántam: az alkoholmentes verzió ha nem is jobb, de izgalmasabb volt.

A pitypanglimonádén még jót vigyorogtam és elhatároztam, hogy itthon én is fogok villantani vele, de a paradicsomvíztől már elkerekedett a szemem. Erwin Gegenbauert eddig csak a gyümölcseceteiről lehetett ismerni, de mint kiderült, levei is vannak (remélem, ti is beleborzongtok ebbe a képzavarba.) A paradicsomvíz úgy készül, hogy a paradicsomot csak éppen hogy megnyomkodják, de nem facsarják, pláne nem paszírozzák – az így lecsöpögő lé tiszta, áttetsző, narancssárgás és elképesztően paradicsomízű. Nagyon jó éttermek séfjei használják alapanyagként és az is ismerheti, aki gyártott már otthon szárított paradicsomot - ez az, ami pucolás közben mindenhova befolyik és jól kimarja a kezed -, de palackozva még nem találkoztam vele.
Az étterem melletti kis delikátboltban árulják, úgyhogy hoztam belőle, hogy mások is képedjenek el tőle – jelentem, sikerült. Ja, és addiktív.

Ráadásul félig-meddig ellőtték az egyik kedvenc kóstolóötletemet is, miszerint szüretkor az érett szőlőket fajtánként kéne összekóstolni a belőlük készült borokkal: a fogások mellé szőlőléből érkezett Gut Oggau fehér és vörös küvé is, Gegenbauerék webshopja pedig négyféle szőlőlevet kínál, természetesen fajtánként. Egye fene, legalább nem kell ragacsos kézzel bóklászni a sorok között. 

Megyeri Sára

Olcsó poénkodásra ad lehetőséget az Éves Magyar Rosé Mustra neve – az egyik legolcsóbbat maga Zilai Zoltán sütötte el a katalógus beköszöntőjében, miszerint "Rosalia – Bárhol, bármikor, bárkivel..." , - de tény, hogy könnyen megjegyezhető. Ami nem utolsó szempont, ha látogatót szeretnének egy olyan időszakban, amikor annyi a borfesztivál és kóstoló, hogy ember legyen a talpán, aki legalább a jobbakra eljut. Rozéfesztivált hűvösben viszont öngyilkosság szervezni, úgyhogy marad a valahogy kilógás a sorból. Akár hülyenévvel is.

Nos, én azért mentem éppen oda, mert az volt közel. Reggel megcsináltam az ebédet, a családot elindítottam valami tömegrendezvényre, ahol egyenruhás rézfúvósok is találhatók (igen, a kétévesek ízlése igen tragikus tud lenni), aztán lecsattogtam a Larus rendezvényközpontba, ahol becsületükre legyen mondva, majdnem az összes kiállító jelen volt délelőtt fél 11-kor, - igaz, kicsit csodálkozva néztek rám, mint egyetlen kívülállóra.

Mivel szombat délelőtt tökegyedül nem szándékoztam mosolygósra kóstolni magam, ezért az akkurát pléhbögrémmel érkeztem, így az 57 tételből másfél óra alatt huszonkettőt tudtam megkóstolni. És nagyjából a negyede tetszett is, annyira, hogy még most, a varázs elmúltával is vásárolnék belőlük. Tockosért kiáltó sznobériának tűnhetnek ezek az arányok, de ez az én tapasztalataim alapján nagyon-nagyon jó: ha minden borfesztiválon olyan lenne a felhozatal, hogy minden negyedik bort szeretném, akkor sokkal szebb lenne a világ.

Címszavakban ezekért lelkesedtem:

- Borbély Badacsonyi Pinot Noir Rosé „Kinnagangon”, Badacsony, 2011: epres, légies, szépséges, nagyon tiszta. Mármint nem szimplán a bor, mert az a minimum, hanem az összhatása. Kaja nélkül, párás szemekkel. És adassék meg, hogy egyszer halljam a nevét egy angol szájából.

-  Bujdosó Rosecco, Dél-Balaton, 2011: (pinot noir és cabernet sauvignon gyöngyözőbor) Mint a robbanóscukorka, nem lehet abbahagyni tőle a vigyorgást. És még szép is: tengerészcsíkos és szalag van a nyakában. Bedőlsz neki.

-  Etyeki Kúria Rosé, Etyek, 2011: kicsit sötétebb az átlagnál, robbanóan gyümölcsös, az etyeki kúriás pinot-ok minden varázslatával és eleganciájával. A pincénél a szezon kezdetére elfogyott.

-  Gajdos Egri Kékfrankos Rosé, Eger, 2011: nagyon gyümölcsös, nagyon jó savakkal, nagyon magas alkohollal, ami nem lóg ki a nagy test mögül. Minden a helyén van, csak nagyon fel van tekerve a volume. Nagyothallóknak is.

- Gál Kékfrankos Rosé, Szigetcsép,  2011: az etalon. Illatos, de nem parfümös, rengeteggyümölcsös, de nem annyira, hogy eltelítsen, elképesztően jóivású bor. Kartonszámra.

-  Kovács Nimród Egri Rosé, Eger, 2011: olyan málnaszörpi, ami kiteszi, amije van, megrázza, aztán leüt vele. 13%vol alkohol, és még 7,5 g cukor(!), ráadásul a címkéje is flitteres: velejéig diszkórozé. Nem az én stílusom, de van az a lelkiállapot, nagyon is.

Voltak sillerek is, legközelebb azokról mesélek. 

*(egy erős testalkatú, 40-es hölgy vezette városi terepjáró rendszáma, ami örökre belémégett)

Megyeri Sára

Egy pár napos hír szerint dán tudósok egy olasz chardonnayt elemezve kutatták a borallergia okát, azaz azokat a borban lévő anyagokat, amelyekre világszerte mintegy félmilliárd ember érzékeny, és akik szénanáthás tüneteket produkálnak, ha bort isznak. El is tudtak különíteni 28 ún. glikoproteint, amelyek feltehetően felelősek lehetnek a prüszkölésért.  A kutatók remélik, ahogy ezzel segíthetnek olyan szőlőfajtákat nemesíteni és olyan borokat készíteni, amelyek nem okoznak majd allergiás tüneteket az arra érzékenyeknél. Igenám, de ezek a glikoproteinek egy része alapvetően kell a bor ízéhez, zamatához, viszont nem tudni, hogy pontosan melyek ezek a 28-ból,úgyhogy a kutatás még eltarthat egy darabig.

Ha valaki, hát én biztosan tűzzel-vassal hirdetem a borivást minden helyzetben, de azért ennek olvastán azért megakadt a torkomon a korty. Biztos, hogy a borallergiásoknak erőltetni kéne a borivást? Ha kivonunk a borból ezt-azt, attól még bor marad? Annyi jó dolog van a Földön, és ezek jelentős részében alkohol is van – nem érnék be inkább azokkal?

Tudom-tudom, még kész sincsen, és én már huhogok, meg különben is, mért sajnálom tőlük – de akkor is. Sokan kóstoltunk már alkoholmentes bort, amit nagy büszkén hozott valami jóakaró,hogy ezt aztán beteg, gyerek, beteggyerek is ihatja, de valljuk be férfiasan, mind hátborzongatóan rossz volt. Szerintem a beteggyerek igyon szőlőlevet, a bort pedig ne maceráljuk fölöslegesen – sőt,csak és kizárólag annyit nyúljunk hozzá,amennyit feltétlenül muszáj, aztán örüljünk neki, hogy élvezhetjük. Aki pedig nem élvezheti, az irigykedjen, de ne gyalázza meg.

Mit gondoltok, önző vagyok? A bor legyen mindenkié, tehát a borallergiásoké is vagy csak az igya,aki bírja?

Megyeri Sára

Búcsúzáshoz minden körülmények között jól jön egy üveg bor - Ha már elköszönni nem jó, legalább a bor legyen az.  Ha túl szomorú az eset, működhet figyelemelterelőként- a bontás-töltés-kóstolás rituáléja átsegíthet a nehezén, de akkor is erősen ajánlott, ha esetleg túl feszélyezettek vagyunk, vagy ha egyszerűen unjuk a búcsúzkodást, de ezt nem  lenne illendő bevallani.  Mondjuk pályaudvari integetéshez nem ragaszkodnánk hozzá feltétlenül, de igazán súlyos esetben  tök mindegy, hogy mibe kapaszkodunk: borospalackba vagy vonatlépcsőbe, a büszkeségünknek úgyis annyi.

A közelmúlt két búcsúzkodós bora a véletlen borok kategóriájába tartozik: azért őket bontottuk ki, mert ők voltak kéznél.

Az elsőt egy rádió nem túl dicső végére nyitottuk: a Borjour eredetileg Késői Szüret néven futó rádióműsora több mint 5 évig szólt a radiocafén csütörtök esténként. Az adással nem volt semmi gond, imádtuk csinálni és rengetegen szerettek minket hallgatni vagy nálunk beszélni, de a rádió körül egyre rondább pletykák keringtek. Mígnem a vége az lett, hogy a radiocafé stábjának az értesítéstől számított 14 perce maradt elköszönni a hallgatóktól.
Hát erre a hírre naná, hogy inni kellett.
Hosszas válogatásra nem volt idő: a kamrában egy Maurus Rejtelem, régóta kívántam, de lelkiismereti okokból nem nyitottam ki (szülés, szoptatás, ilyesmik), úgyhogy gyorsan bedobtam a hűtőbe. Este az összes gyerek lefektetése után kitöltöttem egy pohárral és azt tudta, amit szerettem volna, hogy tudjon. Gazdag volt, de nem ült a nyakamra,(ld: „szép test”) elmulasztotta a gombócot a torkomból, nem pedig lemarta,(ld: „szép savak”), az újhordós érleléstől nekem mindig nosztalgikus hangulatom lesz - mármint valószínűleg a vaníliaillattól és persze csak akkor, ha nem lesz szálkás tőle a nyelvem -, ami rádiósiratáshoz épp passzol. A Rejtelemhez kell valami alkalom, hogy kinyissuk, mert nem az a locsolós fajta, de bármilyen alkalomhoz illik.

A másodikat egy lelépő jóbarát búcsúebédjén rendeltük. Az alkalom inkább édes, mint keserédes: a jóbarátnak jót hoz az életébe a külföldi munka, két év nem a világ és különben is, többet fogunk skype-on beszélni, mint eddig itthon személyesen, de mégis: nagyon messzire megy, nagyon sokáig nem látjuk, úgyhogy a „na csá!”-nak meg kell adni a módját. Hétköznap délben argentin steakhouse, vérző marhadarabok és persze malbec. A rendelés vicces: a barát próbált úgy csinálni, mintha nekünk is lenne beleszólásunk, ami persze röhögésbe fulladt. Ami pedig érkezett: Luigi Bosca Gala 1 Malbec Cuvée, amiben a malbecen túl petit verdot és tannat van (mind a három szőlőfajta, nem lóbetegség). A tannat hallatán előre készítettem az állkapcsomat a csócsálásra, de a bor meglepően gyümölcsös és könnyed volt– már amennyire telhet tőle. A steakeket elbírja a hátán, de mégsincs olyan benga teste, hogy inkább külön fogásnak érezzük. Ha egy kóbor hétköznap délben hirtelen dél-amerikai bort kell választanotok egy 3 centi vastag húsdarabhoz, ezt bátran ajánlom.

Megyeri Sára

Maurus Rejtelem, Mór, 2006. 2190 Ft  (monarchiaborok.hu)
Luigi Bosca Gala 1 Malbec Cuvée, Argentína,2007.  13900 Ft, (Pampas Argentin Steakhouse)

Most negyedik alkalommal járok Koppenhágában, az itt élő húgomat, Zsuzsit jöttünk látogatni. Nem csak látogatni, ünnepelni, hiszen befejezte a Dán Műszaki Egyetemet és szuper állást szerzett… Hát ez elég indok, hogy négy napig gasztro túrával jutalmazzuk Őt és magunkat! A ferihegyi reptéren (Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér) kötelező a vásárlás, listával érkezünk: Unicum, pálinka, Pick szalámi…

Egy könnyű ebéddel kezdtük a napot egy tündéri kis bisztróban (Bliss Restaurant, Kompagnistraede 2.), ahol mit ajánlanak? A dánok nemzeti eledelét, Smørrebrød-ot, azaz a vajas kenyeret. Ezen először mosolygok, aztán egy “dán tálat” kérek, amin ragaszkodok, hogy legyen az említett vajas kenyérből is. Májfelfújt, helyi túróval töltött kapros lazac falatka, ecetes hagymás ruszli, sajtok, friss saláta tormás öntettel és a vajas kenyér. Az ízek harmonizáltak, a kenyér friss és ropogós, a vaj krémes és bársonyos, jó választás volt. Álmosság ellen legjobb a friss levegő, így egy kis séta és egy jó kávé mellett döntöttünk. Zsuzsi meglepetése egy jazz koncerttel egybekötött hajókirándulás volt… napsütés, vidám jazz, igazán szuper vasárnap délutáni program!

Vacsorázni Christianiaba mentünk… egy nagy kapu jelzi, hogy “külön” világba érkeztünk, ez egy igazi hippy negyed. Nagy vas hordókban ég a tűz, falfirkák, távolból morajló zene, sötét árnyak, picit félelmetes… egy hatalmas raszta hajkoronával rendelkező hölgy segít bennünket útba és megmutatja, hogy már itt is az étterem, ahova foglalásunk volt (Spiseloppen, Christiania). Modern festmények a falon, kényelmes fa székek és asztalok, sok-sok gyertya… elsőre szimpatikus a hely. Napi étlap van, minden nap friss alapanyagokból főznek: egy féle leves, négy féle hús, hal, vegetáriánus étel, saláták és desszert, kitűnő borlappal. Hatan vagyunk, mindenki húsra vágyik, így végig is esszük a sort: bárány kotlett, rákkal töltött kakas mell, szarvas filé, marha steak “kenyér ágyon”. Életem legjobb steak-jét itt ettem! A vacsorához 2008-as argentin Pinot Noir-t, 2007-es dél-afrikai Shirazt kortyoltunk.

A másnapi ebédet a belváros egy eldugott, turistáktól mentes kis utcájában található dán kocsmában (Café Halvvejen, Krystalgade 11.) fogyasztottuk el. A tulajdonos maga a felszolgáló, elmesélte, hogy 30 évvel ezelőtt nyitotta ezt a kis helyet, ahol öt asztalnál maximum 20 ember tud helyet foglalni – minden nap ebédet és vacsorát kínálnak, helyi sörök kíséretében. Igazi családi vállalkozás, Anyuka a konyhában, a lányuk pedig este tartja a frontot az üzletben a vendégek között. Dán szendvicseket választottunk és hogy jobban csússzon, házi sört kértünk mellé.

A vacsora helyszínéül egy hajó étteremet (Restaurant Viva, Langebrogade Kaj 570) választottunk -Dining Guide ajánlások a bejárati ajtón – letisztult, minimalista stílus. A pincér nagyon kedvesen tudtunkra adta, hogy az étlap egy része nem elérhető – nagy kerek szemekkel kérdeztük, hogy akkor mi van? Egy galamb, egy hal, nagyon sok rák és szarvas. Hmmm, érdekes! Talán ekkor kellett volna felállni, de most kezdtünk csak kíváncsiak lenni. A borlap is bonyodalmakat okozott, végül egy 2009-es francia Viognier, majd egy 2008-as kaliforniai Pinot Noir került asztalunkra. Az asztalon friss kalács és dán vaj, igazi kalóriabomba, de nem lehet nem megkóstolni. Minden parányi és nagyon ízletes, végül nem bántuk meg, hogy betértünk.

Kedden az újonnan nyílt Bock Bisztróban (igen-igen, Bock Bisztró nyílt Koppenhágában!) terveztünk ebédelni, de ez pont szünnap az étteremben, így most elmaradt a látogatás. Nem baj, ez jó indok a koppenhágai visszatérésre! Végül Christianiában ebédeltünk (Café Oven Vande, Overgaden Ovenvandet 44.): frissen facsart narancslé, saláta, tejes kávé, ez a napos oldal. Lassan készülődnünk kell a délutáni diplomaosztó ünnepségre...

Vacsorázni “A Pici Patika” (Det lille Apotek) nevű helyre mentünk. A legtöbb blog és fórum ezt az éttermet ajánlja a Koppenhágába látogatóknak – és nem csak turistáknak. A személyzet udvarias, de lassú és meglepő módon nincsenek tisztában az étlap tartalmával. A borlap korrekt, igényesen válogatott gyűjtemény, mégis más évjáratot kapunk a rendelt borból… Francia borokat ittunk, Chablis-t az előételhez (rákkoktél), majd vöröset a lávakövön sült marha steakhez (az étlapon: stone beef). A tűzforró lávakövön mindenki maga sütögeti vacsoráját, én picit véresen rózsaszínre sütve szeretem…

A gasztro túránkat Crémant-tal és Cava-val, sok nevetéssel és családi sztorikkal koronáztuk meg! Mesés pár nap volt, vigyázz Koppenhága, visszajövünk!

Csetvei Krisztina

A kóstolt borok:

Saurus, Pinot Noir, Patagonia, Argentína, 2008, 255 dkk

Domaine Jean Collet, Chablis, France, 2009, 295 dkk

Heartland, Stickleback reserve, South Australia, 2009, 295 dkk

La Forge Estate, Viognier reserve, France, 2009, 325 dkk

Hahn, Pinot Noir, Monterey, USA, 2008, 360 dkk

Chateau Le Croix Bonnelle, Saint-Emilion Grand Cru, France, 2006, 365 dkk

Stony Brook, Shiraz, South Africa, 2007, 375 dkk

Mielőtt bárki is chichagoi gengszterbandák dorbézolását vizionálná az alkoholtilalom idején, ki kell, hogy ábrándítsam, mert itt most kőkemény egészségrombolás hedonista ujjgyakorlatát bátorkodom reklámozni.

Magányos estéim csendes kísérője a bor mellé maga Al Capone - cigarillo méghozzá filterrel a végén. Mert nagyon nem mindegy. Bár urasan hangzik egy csendes  nyár végi, vagy kora őszi este egy borral és szivarkával ücsörögni, netán még elmélkedni is hozzá esetleg egy jó könyvvel a kezünkben, de határozottan állíthatom, hogy azon hölgytársaim, akikben minimális vonzódás is lappang eme élvhajhász időtöltések iránt, azok első alkalommal rákapnak majd az ízére. Szó szerint. Maffiózónk konyakban áztatott szivarvége ugyanis, már az első száraz találkozás alkalmával rabul ejt. Rituálé ez kérem szépen, édes ízzel az ajkakon, komótosan, hogy le ne maradjak az élményről. És aztán jön a tűz, életre kel a barna test, mesébe kezd, távoli országok testes fekete vadasszonyainak dohányillatú, fülledt szivargyári munkájáról.

De önmagában ez még kevés. Az igazi függés akkor jön, amikor összetalálkozik mindez egy igazi bölcs és testes fehérrel. Én már sokféle képpen próbáltam, de nincs kétség, ide test kell, íz és élmény, erő és hossz. Mert át kell törni a szivarfüstöt és még táncra is kell perdülni vele. Erre csak a legmagabiztosabb fehéreink képesek, azok is csak barrique-ból. Mert Al Capone a kishordósat szereti. Megy a konyakjához, meg a dohánylevelekhez az a vajas, kicsit élesztős és fás lendület, jó savakkal még jobb ásványokkal. Gyümölcsből is csak az érett kereket szereti, abból is inkább az egzotikust. Advanced level hedonistáknak kötelező legalább kipróbálni. A pasik ezzel a konyakos filterrel annyit óvatoskodnak, hogy meg sem érdemlik. Maradjon ez nekünk, erős nőknek lazításul. Priceless, de tényleg.

Krasznai Zsófi

Néhány tuti befutó a tangóhoz:
Etyeki Kúria Chardonnay, Etyek 2009
Etyeki Kúria Sauvignon Blanc Etyek 2010
Szepsy Úrágya Furmint 2009
Bussay Esküvé  Csörnyeföld 2009
Chardonnay Battonage Orbán Gergely, 2009

Al Capone sweets filter

Egy kedves ismerősöm, barátom (Bóni László, DiBonis Borászat) hívott a minap telefonon, hogy pálinkafőzési szemináriumot tartanak, szeretettel várnak tanulni és kóstolni. Megköszöntem a meghívást és gyorsan igent mondtam, ott a helyem. Pár nap múlva már az autóban ültem és az M5-ös autópályán robogva azon gondolkodtam, hogy mennyire nincsenek ebben az országban távolságok és Budapest-Szabadka is csak 186 km - alig két óra autóval. Csak határ ne lenne! Tudásra éhezve, (pálinkára szomjazva) szerencsésen megérkeztem. - A cikk erejéig engedjétek meg kedves Olvasóim, hogy “hatátok nélkül” hívhassam e nemes szabadkai nedüt pálinkának!

Az oktatáson a szabadkai borbarátok köre, a zentai pálinkakóstoló társaság, borászok és pálinkafőző mesterek vettek részt. A szakmai előadást követően “gyakorlat” következett. Részfolyamatokon keresztül megnézhettük, hogy hogy lesz a sárgabarackból isteni gyümölcs pálinka, mikor és hogy kell szárazjeget használni, az elő-, közép- és utópárlatot hol kell elválasztani, hogy a legtöbb íz és aroma maradjon nedünkben. Komoly kísérletezés, sok éves szakmai tapasztalat, szenvedély, tisztelet, elhivatottság – ez az, ami benne van minden palack DiBonis-ban – legyen az pálinka vagy bor. Pálinkakóstolóval és egy kitűnő csevap ebéddel zártuk az oktatási napot. Kóstolhattunk alma, őszibarack, meggy, cseresznye, kajszi, birsalma, birskörte, vilmoskörte, szilva - és még sok-sok kiváló - pálinkát. Hogy melyik volt a kedvencem? Nehéz kérdés… Nálam most a birsalma és a vilmoskörte nyerte el a champion díjat. Délután volt egy kis szabadidőm, így körbenéztem Palicson – nosztalgiáztam. Gyönyörű régi épületek, az állatkert, a palicsi tó, a halászcsárda várt rám – itt mindennek története van, mindenhez fűz egy kis emlék. Öregszem?!

Az esti program a DiBonis szőlőbirtokon folytatódott. Bejártuk az új telepítéseket, megnéztük hogy hogy növekednek a szőlő fürtök (Shiraz, Cabernet Franc, Merlot, Pinot Noir), hogy szállnak a fácánok a naplementében, mennyit növekedett a lila akác a kilátó mellett. Ez az igazi boldogság! Ezt nehéz leírni, mindenkit csak rábeszélni tudok, hogy kerekedjen fel és látogasson Szabadkára, kóstoljon a DiBonis birtokon, vizibiciklizzen a palicsi tavon és egyen egy hatalmas burekot. ..és a nap még nem ért véget számunkra. Egy nagyon finom szerb vacsorát követően borkóstolóval folytattuk. Én a 2010-es borokra voltam nagyon kíváncsi, tartályból és hordóból is kóstoltunk: Sauvignon Blanc, Chardonnay, Muscat, majd korábbi évjáratokból vöröseket Pinot Noir ’09, Cabernet Franc ’09, ’07, Merlot ’08, Shiraz cuvée ’07. A Shiraz cuvée a kedvencem, érett meggy, mosolygós szilva, finom édes fűszerek, elegancia.. A tartály és hordó, az amerikai és magyar tölgy, a fajélesztő és a vadélesztő közti különbség és még sok-sok izgalmas kombináció kóstolására volt lehetőségem. Sokat tanultam. A kedves vendéglátást, a tanulási lehetőséget és a szép napot ezúton szeretném megköszönni!
san itthon is!)

Csetvei Krisztina

DiBonis Borászat DiShiraz cuvée, Szabadka, 2007 (Szerbia, hamarosan itthon is!)

Ha valami jó, az jó. Akkor bejön és kész, no comment. Júliusban bejött a Momentán és már sokkal előbb bejött St. Andi. Most szeptemberben a Borjour Extrán viszont egyszerre jött be mindkettő -  impro színház és bor. Vannak alkalmak, amik egyszerűségükben válnak felejthetetlenné. Ez pont ilyen volt. Színészek díszletek nélkül, a teret dugig betöltő jelenléttel és Lőrincz Gyuri a maga hegyvidéki, visszafogott borászeleganciájával és legendás boraival, egy hamisítatlan belvárosi pinceterem, apró színpadán. Színész- és  bortehetségek. Pompás. Nevettünk könnyeset, kóstoltunk Rozétól Örökké Napos Hangácsból Pinot Noirt Kadarkával Merengőn.

Nekem amúgy is ’szívemcsücske’ kóstoló volt ez, mert St. Andrea szeretette meg velem a vörösbort – na persze nem volt nehéz dolog a 2006-os Merengővel. Most sem okozott csalódást, mert tavasz óta nem kóstoltam ennyire jó borsort. A Rose gyümölcsös, friss és üde, a Napbor a 2010-es évjárat ellenére is illatos citrusokkal, gurulós barackkal, kevés zöldfűvel, ásványokkal és szép savakkal hódít. A Kadarka  füstös, dohány, bőr,  fűszer és földjegyek merev  tónusaiban lassan engedi meglátni a gyümölcsöt, ízében viszont már szépen jelen vannak a piros bogyós ízjegyek. Színe tündököl a színpadfényben. A Pinot kicsit gyümölcsösebb, mélyebb színárnyalattal, jól eltalált ásványos jegyekkel, Pinot-hoz illő tanninokkal mutatkozik be. A Hangács Bikavér nagy bor lett megint. Öblös, rusztikus, amit főleg a Kékfrankosnak köszönhet. Nagyon szép egyensúly, magasabb sav és alkohol kíséretében szeder, szilva, bors, szegfűszeg támad a pohárból. Záró bor a 2009-es Merengő. Nagyon vártam hátha megdönti nálam a 2006-os hegemóniáját a Bikavér Superiorok sorából. De ez most elmarad. Igaz ez még csak most jön ki, várok vele hátha kerekednek még a savak és az ízek, lesz alkalom még visszakóstolni. A feketebogyós gyümölcsök mellett, nagyon izgalmas fűszeres jegyek bontakoznak ki, hangsúlyos a bors és én még köményt is éreztem a fás jegyek mellett.

Az est borát most direkt a végére hagytam, mert a nagy Bikavéreket keményen lenyomta a szavazáskor az Örökké. Meggyőződésem, hogy egy borhoz sokat hozzátesz a hangulat és az élmény, így a legjobbkor kóstoljuk - nevetés közben - de valami azt súgja, hogy ezt a bort bármikor is kóstolom majd újra, épp így fog tündökölni. Egy szikrázó bölcsességgel megáldott lágyan aranyló Famme Fatale. Mandula, méz, egzotikus gyümölcsök, főleg ananász. Fűszere a vanília és egy csipetnyi fehérbors. Mindezt a Nagyeged tufás talajából, tűzhányók letűnt korát idéző ásványos jegyek fogják közre. Savak és alkohol pont középen, egyensúlyban ízzel és lélekkel. A korty a tudatalattimig hatolt. Még most is tudom milyen…tökéletes.

Krasznai Zsófi

Szereplők a kóstolás sorrendjében:

Rosé 2010 St. Andrea Pincészet, Eger
Napbor 2010 St. Andrea Pincészet, Eger
Örökké 2009 St. Andrea Pincészet, Eger
Kadarka 2009 St. Andrea Pincészet, Eger
Pinot Noir 2008 St. Andrea Pincészet, Eger
Hangács Egri Bikavér 2008 St. Andrea Pincészet, Eger
Merengő Bikavér 2009 St. Andrea Pincészet, Eger

www.standrea.hu

http://momentantarsulat.hu/impro/

A Borjour erre is jó. Kipróbálni valami olyat, ami egyébként meg se fordul a fejedben. Például bort kóstolni a Metro alagútban - de ez egy másik történet…

Kísérletezgető típus vagyok, de azt nem sejtettem, hogy valaha is ezt művelem majd egy igazi portóival, de hát egyszer élünk, a bor meg értünk van. Nagyon jó móka és nem az utolsó.

A recept:

Figyelem! Férfiaknak életveszélyes, megrázó élmény, ezért használat előtt kérdezze meg az úriember kezelő orvosát vagy gyógyszerészét…Nőknek bármilyen mennyiségben ajánlott.

Végy egy pohárka tiszta rozé portot, kóstold meg, ízlelgesd, majd dobj bele egy nagy jeget, kóstold meg így is, és  ízlelgesd tovább, majd egy hagyományos szódásüveg segítségével töltsd fel jól bubis vízzel. Jesszusom. Isteni... Érdekes, hogy mennyire más-más élmény jut ugyanabból a pohárból a három fázis alatt. Zseniális.

A kísérleti nyúl nem más, mint egy CALEM  Rose Port, Tannat szőlőből. A rozé port egyébként a portok legfiatalabb, "belépő" kategóriája. Alapszőlője általában a Tinta Roriz (Tempranillo), Touriga Nacional és Touriga Franca. A borunk vibráló rózsaszínű, friss, intenzív, illatában piros bogyós gyümölcsök és virágok dominálnak. Kóstoláskor gazdag, selymes és frissítő, cseresznye és málna ugrik ki ízéből, melyet remekül kiegészít egy cseppnyi édes méz. Harmonikus, parfümös lecsengéssel búcsúzik.

Ajánlom nektek csajbulikra, baráti-beszélgetős nyárestékre, de akár koktél-partikra is welcome drinknek. Több próbát is megér.

Krasznai Zsófi

Kóstolt tétel:  Rose Port  - (CALEM, Porto, Portugália, 3999 HUF), beszerezhető: ifdt.hu,http://origoborbar.hu/item/calem--rose-port

Igazi csajos-bájos, pink party kerekedett a nyári alkonyatban a Kopaszi-gát zöldjében. És voltak olyan édes srácok, akik még pink inget is vettek, csakhogy kaméleonként rejtőzködjenek a rózsaszínű élményben. Mi csajok meg csak élveztük a lemenő napot és a könnyed nyári borokat, pont úgy ahogy megérdemeljük. 

A nyárvégi Borjour Extra állomása nem más volt, mint a Fruska bisztró ahová az IFDT-vel közösen egy könnyed, csajos rozé estet álmodtunk és végül nem is akartunk felébredni. 

A Fruska pont egy ilyen hely, könnyű nyári kora esték ücsörgős, ciripelős, fecsegős találkozásainak törzshelye. Vidéki, ízléses lányszobák cukorillatú hangulatát idézi. Ez az a hely, ahol mi csajok otthon vagyunk, a srácok pedig kisfiús bájjal lelkesen foglalnak helyet... Beszélgetsz, kortyolsz, falatkázol és közben ringat a zene, meg a hely szelleme. A Duna alig pár lépésnyire lusta, késő esti hangulatban hömpölyög... repült az idő zárásig.

Ami pedig végképp felejthetetlenné tette az élményt, az az IFDT külön erre az estére válogatott  pink borsora. Csupa könnyed, nyári tétel, buborékos, ropogós, simulós és végül édes.  Nem mellesleg igazi utazásra hívó kóstoló sor, hiszen Olaszországtól, Spanyolországon át, az Andok lábáig vezet.

Az élményt az est bora, a VINA REQUINGUA Casa Santiago Cabernet Sauvignon Rosé koronázta meg, ami egészen Chiléig repített minket, Dél-Amerika varázslatos, indián gyümölcsös kertjeibe.

Sok tételt kóstoltunk, de vitathatatlanul ez az est gyümölcsbombája, rikítóan piros bogyós gyümölcsökkel, főleg érett szamóca és málna köszön vissza, a gömbölyű, telt ízekben. A márciusi szüretnek és gyors feldolgozást biztosító modern technikának köszönhetően a palackba préselték a lehető legtöbb gyümölcsöt, amik végig uralják a bort. Nehéz felfedezni a gyümölcsök mögött rejtőző komplex illatokat. De ha adunk egy pici időt, akkor megmutatja, hogy a friss gyümölcsözön elsőre meglepő, telt testessége honnan származik. Szívből ajánljuk, mert lehengerlő tétel, nem csak csajoknak…

Ez egy igazi késő nyári, vízparti este volt, amolyan fruskás, csalafinta, édesen csábító élmény, amit meg kell ismételnünk.

Krasznai Zsófi

Az Est bora: VINA REQUINGUA Casa Santiago Cabernet Sauvignon Rose (Chile, Curicó Valley 2010)

Kóstoltuk még:

Bisol Jeio Cuvée Rosé  , Spumante Rosè Brut (Merlot, Pinot Noir) - Conegliano-Valdobbiadene Prosecco

SUMARROCA Cava Brut Rose (Spanyolország, Penedés)

Murviedro Vega Libre Rosado (Spanyolország, Utiel-Requena 2007)

PIRINEOS Montesierra Rosado (Spanyolország, Somontano, 2010)

CALEM  Rose Port  - (Portugália, Porto)

Ismerem, aki ismerte azt, aki elkövette, tehát nem városi legenda, hogy a budapesti éjszakában mozgott egy fiatalember, aki mindkét hóna alatt egy szőkével hangosan kért „édes don perinyomot” a pultnál. Röhögtek is rajta sokan, hiszen szegény felvágni vágyó  nem tudta, hogy a Moet& Chandon pezsgőház legelőkelőbb- és legdrágább-  pezsgőjét nem egy forró vérű spanyol donról nevezték el, hanem Dom Pierre Perignon bencés szerzetesről, aki pincemesterként is dicsérte az Istent. Ezen túl még az is kellemetlen, hogy soha, semmilyen körülmények között nem készítettek édeset ebből a nedűből, arcpirító hiba lett volna.

Persze nem akarok felvágós lenni, minderről én is csak akkor értesültem, amikor Épernay-ben jártam, egy irtó édes kis faluban, Franciaország boros szemmel egyik legizgalmasabb régiójában, Champagne-ban. Pezsgőházak egymás után egy tündéri domboldalon, nagy nevek, döbbenetes pincék, és persze a pezsgő maga, szóval van varázslat. Délutánra végigpincészkedtük Veuve Clicquot-t, Taittinger-t, Laurent Perrier-t  és persze kóstolgattunk is mindenhol.De szándékosan a végére hagytuk a legfinomabb falatot.

A Moet  et Chandon  ház bejáratánál hatalmas szobor magasodott fölénk, maga Pierre, csuhában. Majd beléptünk a fogadó aulába, ahol ellentmondást nem tűrően szembesítettek azzal, hogy a buborékkirály lát minket vendégül. Pazar és elegáns berendezés, a márka arany színe dominált mindenütt, mint egy királyi lakosztályban. A pincerendszer óriási, és megkapó, a somelier profi, a shop pedig egyenesen egy turistacsapda.

De bennem a Moet & Chandon Rosé Imperial kortyolgatása közben állt össze a kép. Milliónyi buborék a szájban, csodás, gyümölcsös aroma, és iszonyú szexi, rózsaszín színek, üvegen belül és a címkén is. Epernayben megtaláltam „Epernét”, a „don” nőjét. Megtaláltam Champagne legcsajosabb pezsgőjét, és fehéredő ujjakkal szorongattam a kóstoló poharam, mert tudtam, hogy nincs kapacitásom egy egész üvegnyi epres csodára, de nem akartam kiesni a bűvöletből. Hah, azt az ízt tudnám feledni, de nem tudom. A Rozé Imperial én vagyok, amikor az éjszaka királynője vagyok, amikor szexistennő vagyok, amikor a termékenység Vénusza vagyok.

Veress Dóra

Egész napos küzdés, két másfél éves gyerekkel, egyedül.

Apukájuk egész nap éséjjel ügyeletes a munkahelyén.

Gyors (?!) reggeli, majd piacozás iker babakocsival, és persze ikrekkel,  málhás lóként cipelem a málnát, tojást, karalábét. Mire elérjük a játszóteret, túl vagyunk két kiboruláson, mert a túró rudit otthon felejtettem. Ebéd nem ízlik nekik, töredék másodperc, és a földön landol. Délután gyerekprogram, kisállat simogatóból légvárba, onnan körhintázni, majd vacak műanyag halacskákat horgászunk egy lavórból plüssnyulakért. És a többi, és a többi… megkíméllek titeket a részletektől, már így is túl konkrét voltam.

Csak akartam, hogy azonosuljatok. Hiszen így átérzitek azt a gyomorból kezdődő, majd egésztestes eufóriát, amit akkor érzek, mikor az esti fürdetés alatt bevillan a gondolat, ha alszanak a kicsik, kipattintok egy üveg valamilyen bort, és kortyolgatni fogom a teraszon.

Ha máshogy nem, egyedül.

Nos, péntekeste van. A teraszon eszembe jutnak a régi gyilkos péntekek, mikor az éjszakát a lányokkal a nonstop boros polca előtt kezdtük. Ott semmi se számított, csak hogy azért ne a legalsó polcról válasszunk bort magunknak, mégis európai értelmiség vagyunk, de azért ne is legyen túl drága. Név, címke, felirat nem játszott, vagyis mégis, talán a címke. A tipográfiája és szín és/vagy témaválasztása. Tetszett például a Dorombor. A cica miatt, akinek a farka irreálisan hosszú. Később hasonlóan gondoltuk kedvesnek a St. Andrea-féle akutyafáját elnevezésű csodát. Micsoda röhej, hogy a péntek estékről már nem jut eszembe egy éjjel-nappali címe sem. Egész véletlenül az sem izgat már, milyen hangzatos nevet festenek a palackra. Jó, ha izgibb, mint a pincészet neve, de nem baj, ha nincs túlcicomázva, cicamázva.

Vissza hát a teraszomra, más is változott, két gyerekkel több vagyok, ritkábbak a borozgatásra szánt esték. Épp ezért ma fölemelem a kezem, és választok egy magas polcos italt. Édes hármas, Homonna pincészet, 2008. Húú, édes, bizsergős, desszert után kéne inni. Ahh, jó lesz vele egy kis sajt is, de még mennyire jó!

Homonna Attilát saját birtokán látogattuk meg néhány éve, mikor Erdőbényén hétvégéztünk. Hirtelen ötlettől vezérelve bekopogtunk hozzá, gumicsizmában nyitott ajtót, épp a pincéjében dolgozott. Borzasztó kedvesen fogadott minket, ismeretleneket, és friss, még nem palackozott borát kóstoltatta velünk. Azóta kedvelem őt és műveit.

Sajttál, plusz Édes hármas, tökéletes duó egy magányos pénteken. Így ülünk itt, zavaromban nem is tudom hányan is.

 Veress Dóra

A pancsolástól általában kiver a víz: az eper- és mandulaboroktól látatlanban is fejfájást kapok, a vermutokat nem is akartam soha megismerni és az ürmösborokat is mélyen lenéztem, hiába tanultam róluk az iskolában, egészen addig, amíg nem futottam bele a St. Trifon keserűfüves változatába, de ez egy másik történet.

Van azonban a pancsolásnak egy olyan foka, ami már vicces: ilyen volt, amikor egy V. kerületi bérház fürdőszobájában csináltam bort egy svéd készlettel és ilyen az a recept, amit a Takarékos gazdaasszony – A természet éléstára című dermesztő könyvben találtam és rögtön bele is szerettem.  Az igazat megvallva még nem álltam neki, de éppen szezonja van, szóval ha a kisebbik purdéval végre kiszabadulok a szobafogságból és egy pitypangmező felé visz az út, lehet, hogy nemcsak a görögteknősnek való mennyiséget fogom belőle összeszedni. Vagy ráveszem az apukámat, hogy csinálja meg ő, de akkor meg az anyukám fog kitagadni… áhh, nehéz ügy ez.

íme a recept:

„Száraz időben4,5 literpitypangvirágzatot gyűjtünk, kb. 10 literes fazékba tesszük,4,5 literforró vízzel leöntjük. A fazekat lefedjük, 3 napig áztatjuk benne a virágokat. Ezután a folyadékot molinókendőn átszűrjük, a virágzatokból a lét kifacsarjuk. A folyadékba egy kis gyömbérgyökeret dobunk, három finomra vágott narancs- és egy citromhéjat, valamint egy és egynegyed kg cukrot. Az egészet egy nagy fazékban 20 percig lassú tűzön főzzük. Mázas cserép- vagy porcelánedénybe töltjük, lehűtjük egészen addig, amíg testmeleg nem lesz.  Két és fél deka élesztőt egy pirított rozskenyéren elkenünk és a folyadék tetejére téve azon úszni hagyjuk. Az edényt kendővel lefedjük, 6 napig meleg helyiségbe állítjuk, ezután a bort nagy korsóba szűrjük és pamutkendővel letakarjuk. Három hétig sötét helyen állni hagyjuk, majd a korsó tartalmát palackokba fejtjük. Az üvegeket dugóval gondosan lezárjuk. A bort legalább karácsonyig pihentessük.”

Nem is tudom, melyik a kedvenc részem: az élesztővel megkent, úsztatott rozspirítós vagy a kép, hogy a karácsonyi menüben pitypangbor is szerepel. Úgy zseniális, ahogy van.

A forrás: Radics László: Takarékos gazdaasszony. A természet éléstára. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 1999

Megyeri Sáram

Úgy hozta az élet, hogy rövid időn belül két bort is választhattam szüléshez – az egyik véletlen volt, és persze a másik is, de azért nem annyira.

Az első már régóta várta a hűtőben a sorsát: egy Káli Kövek Rezeda Rizling volt, amihez hetek óta kerestem az alkalmat, mert a kilencedik hónapban már ritkán nyit ki az ember egy üveg bort csak a saját maga kedvéért. Aztán a 42. hét végén végre valahára gyanúsan fájdogált a hasam, mire felhívtam a szülésznőmet, aki azt mondta: „Nyiss ki egy bort, ülj be a kádba és ha elmúlnak a fájások, akkor jó, ha nem, akkor gyertek be.” „Nos, ez menni fog” – gondoltam én. 
A rizlinget kitöltöttem, valahogy bemásztam a kádba és megpróbáltam odafigyelni a borra, de persze már akkor sem gondoltam komolyan, hogy emlékezni fogok az ízére. Inkább csak vigyorogtam, hogy ez lesz a bor, amiről majd mesélni fogok a gyerekemnek: és lőn, úgy tíz órával később lett egy fiam. A sztorihoz hozzátartozik, hogy még azt az egy pohárnyit sem ittam meg, mert a fele véletlenül beledőlt a kádba – de cserébe megfürödtem benne.

Másfél évvel később, már ordenáré nagy hassal kóricáltam a Bortársaság egyik boltjában, amikor megláttam a Kreinbacher Syrah-t. Még nem volt meg a szülősborom, de azt tudtam, hogy most is szeretnék egyet. Emlékeztem rá, hogy ezt a syrah-t évekkel korábban kóstoltam a Várban és odavoltam érte, úgyhogy itt volt az alkalom, hogy kapjak egyet - egy több, mint hétrugós bort azért meg kell indokolni magamnak. Sajnos úgy alakult, hogy nem tudtam megismételni a kádas mutatványt, mert napokkal korábban tudtam, hogy programozott császár lesz a dologból, és nem voltam olyan vagány (vagy hülye), hogy egy tervezett műtét előtt igyak, még ha csak egy pohárról is volt ugye szó.
Szóval azt a palackot két nappal korábban kinyitottam és nagyon örültem, hogy ezt választottam. Ez egy nagyon megosztó bor, én pedig a rajongói körbe tartozom: sokkal kecsesebb, mint a syrah-k általában (az antifanok szerint szimplán vékony), de a medvecukor íze mellett még sós is (szaknyelven minerális). Könnyű, mégis izgalmas és egy kicsit bizarr ízű cucc, amit terhesen lehet a leginkább értékelni. Aztán két nappal később lett még egy fiam, és amikor hazajöttük, és a második éjszakát is sikeresen abszolváltuk négytagú családként, ezt megünneplendő újra megkóstoltam. És újra örültem neki.

Ha egyszer lesz még egy kisbabám, hozzá is választok majd egy bort, és mindenkit erre bíztatok: az biztos, hogy élmény lesz belőle.

adatok:
Káli Kövek Rizling Rezeda 2008, Balatonfelvidék
Kreinbacher Syrah 2008, Somló

Megyeri Sára