A menüt és a filozófiát nem mesélem el, keressen rá mindenki (vigyázat, a www.taubenkobel.com elég hangosan burukkol!). A flikkflakk, amitől odavoltam, az az, hogy az időtartam szerint, tehát nem a fogások száma szerint meghatározott menüket nemcsak borsorral vagy anélkül lehet kérni, hanem alkoholmentes italsorral is, amit természetesen ugyanúgy az ételekhez illesztenek, ahogy a borokat szokás. Mivel nem én vezettem, természetesen a borsort kértem, de volt olyan fogás, ahol bántam: az alkoholmentes verzió ha nem is jobb, de izgalmasabb volt.

A pitypanglimonádén még jót vigyorogtam és elhatároztam, hogy itthon én is fogok villantani vele, de a paradicsomvíztől már elkerekedett a szemem. Erwin Gegenbauert eddig csak a gyümölcseceteiről lehetett ismerni, de mint kiderült, levei is vannak (remélem, ti is beleborzongtok ebbe a képzavarba.) A paradicsomvíz úgy készül, hogy a paradicsomot csak éppen hogy megnyomkodják, de nem facsarják, pláne nem paszírozzák – az így lecsöpögő lé tiszta, áttetsző, narancssárgás és elképesztően paradicsomízű. Nagyon jó éttermek séfjei használják alapanyagként és az is ismerheti, aki gyártott már otthon szárított paradicsomot - ez az, ami pucolás közben mindenhova befolyik és jól kimarja a kezed -, de palackozva még nem találkoztam vele.
Az étterem melletti kis delikátboltban árulják, úgyhogy hoztam belőle, hogy mások is képedjenek el tőle – jelentem, sikerült. Ja, és addiktív.

Ráadásul félig-meddig ellőtték az egyik kedvenc kóstolóötletemet is, miszerint szüretkor az érett szőlőket fajtánként kéne összekóstolni a belőlük készült borokkal: a fogások mellé szőlőléből érkezett Gut Oggau fehér és vörös küvé is, Gegenbauerék webshopja pedig négyféle szőlőlevet kínál, természetesen fajtánként. Egye fene, legalább nem kell ragacsos kézzel bóklászni a sorok között. 

Megyeri Sára

Nos, én azért mentem éppen oda, mert az volt közel. Reggel megcsináltam az ebédet, a családot elindítottam valami tömegrendezvényre, ahol egyenruhás rézfúvósok is találhatók (igen, a kétévesek ízlése igen tragikus tud lenni), aztán lecsattogtam a Larus rendezvényközpontba, ahol becsületükre legyen mondva, majdnem az összes kiállító jelen volt délelőtt fél 11-kor, - igaz, kicsit csodálkozva néztek rám, mint egyetlen kívülállóra.

Mivel szombat délelőtt tökegyedül nem szándékoztam mosolygósra kóstolni magam, ezért az akkurát pléhbögrémmel érkeztem, így az 57 tételből másfél óra alatt huszonkettőt tudtam megkóstolni. És nagyjából a negyede tetszett is, annyira, hogy még most, a varázs elmúltával is vásárolnék belőlük. Tockosért kiáltó sznobériának tűnhetnek ezek az arányok, de ez az én tapasztalataim alapján nagyon-nagyon jó: ha minden borfesztiválon olyan lenne a felhozatal, hogy minden negyedik bort szeretném, akkor sokkal szebb lenne a világ.

Címszavakban ezekért lelkesedtem:

- Borbély Badacsonyi Pinot Noir Rosé „Kinnagangon”, Badacsony, 2011: epres, légies, szépséges, nagyon tiszta. Mármint nem szimplán a bor, mert az a minimum, hanem az összhatása. Kaja nélkül, párás szemekkel. És adassék meg, hogy egyszer halljam a nevét egy angol szájából.

-  Bujdosó Rosecco, Dél-Balaton, 2011: (pinot noir és cabernet sauvignon gyöngyözőbor) Mint a robbanóscukorka, nem lehet abbahagyni tőle a vigyorgást. És még szép is: tengerészcsíkos és szalag van a nyakában. Bedőlsz neki.

-  Etyeki Kúria Rosé, Etyek, 2011: kicsit sötétebb az átlagnál, robbanóan gyümölcsös, az etyeki kúriás pinot-ok minden varázslatával és eleganciájával. A pincénél a szezon kezdetére elfogyott.

-  Gajdos Egri Kékfrankos Rosé, Eger, 2011: nagyon gyümölcsös, nagyon jó savakkal, nagyon magas alkohollal, ami nem lóg ki a nagy test mögül. Minden a helyén van, csak nagyon fel van tekerve a volume. Nagyothallóknak is.

- Gál Kékfrankos Rosé, Szigetcsép,  2011: az etalon. Illatos, de nem parfümös, rengeteggyümölcsös, de nem annyira, hogy eltelítsen, elképesztően jóivású bor. Kartonszámra.

-  Kovács Nimród Egri Rosé, Eger, 2011: olyan málnaszörpi, ami kiteszi, amije van, megrázza, aztán leüt vele. 13%vol alkohol, és még 7,5 g cukor(!), ráadásul a címkéje is flitteres: velejéig diszkórozé. Nem az én stílusom, de van az a lelkiállapot, nagyon is.

Voltak sillerek is, legközelebb azokról mesélek. 

*(egy erős testalkatú, 40-es hölgy vezette városi terepjáró rendszáma, ami örökre belémégett)

Megyeri Sára

Tudjuk, ezt meg kell magyaráznunk.

Szóval azt történt, hogy Heimann Zoltán szekszárdi borász hívó szavára összeállt hat bortermelő, hogy a Heimann által korábban kitalált néven (kis módosítással) sillert készítsen, és ezt többé-kevésbé azonos csomagolásban egyszerre dobja a piacra. Így született meg 2012-ben a hat kicsi róka, valamennyi narancssárga kapszulával, csavarzárral, és egységesen Fuxli néven.

Az önmagában óriási dolog, hogy hat ember össze tud állni egy célért (ebben a zországban), ha pedig ez a cél ráadásul egy finom ital, akkor már... kicsit meg is magyaráztuk az első mondatunkat. A siller nagy magyar találmány, pont ez, pont így nem igazán létezik a világban, bár néhány külföldi, rozénak nevezett könnyű vörösbor akár gondolhatná magáról, hogy siller, ha beszélne magyarul. A dédapáink által állítólag „fukszos”-nak becézett bor másfél-két nap héjon áztatással készül, amitől egy picit sötétebb színe lesz, mint a rozénak és világosabb, mint a vörösbornak, plusz belekerül némi cserzőanyag, ami tökösebbé teszi.

A hat szekszárdi borász – Eszterbauer, Heimann, Merfelsz, Németh János, Pósta testvérek és Sebestyén Csaba – abban megegyezett, hogy javarészt „Kárpát-medencei” fajtákból, vagyis kékfrankosból és kadarkából, készíti a fuxlit, így a végeredmény jó esetben narancsos színű, finoman fűszeres, jó savú, vidám, gyümölcsös, nyári alaplé lett, nem lehet véletlen, hogy kétszáz fős és szélesen vigyorgó, optimista érdeklődő tömeg lögybölt feLugossy képei előtt a hűs budai szürkületben...

(A kadarkáról amúgy is azt gondoljuk, hogy sillernek a legjobb, de annak aztán bitang... de ezt a zárójelet gyorsan be is zárjuk, mielőtt véglegesen kisokkolóznának minket a Borok Házából.)

A nagy vigyorgás és kóstolás közben azért feltűnt, hogy ahány fuxli, annyiféle. Volt köztük egészen lágy karakterű és ficánkolós savú, talán azért is, mert volt, aki bontott almasavat és volt, aki nem; 12-es alkohol és 13-as; krémesebb textúrájú és könnyedebb; sok fajtával dolgozó és fajtabor... Én ezt egyáltalán nem bántam: így legalább volt okos ürügy körbe-körbejárni („nézzük, meg, az milyen!”), de lehet, hogy a kevésbé érdeklődő fogyasztót nem segíti ez a sokszínűség, ha a cél egy új, egyébként jól működő brand felépítése. Ezt persze majd a fuxlikör – mely nyitott és várja, hogy bővüljön – eldönti: fokozzák-e az egységességért az önszabályozást vagy rábízzák a fogyasztóra, hogy eldöntse, melyik róka legyen a rendszeresen rendelt háziszmöre.

Nagy Sebestyén

További írások a fuxliról:

Rókabőrbe bújt borászok

Fuxli, siller, történelemleckék

Jön a Fuxli

Fix, hogy Fuxli, de mi az?

Pastor Pincészet:
Rosé 2011
Kadarka Siller 2011
Medito Cuvée 2009

Vesztergombi Csaba:
Cabernet Sauvignon 2008
Turul Cuvée 2007
Csaba Cuvée 2007

Eszterbauer Borászat:
Tüke Bikavér 2009
Mesterünk Cabernet Franc-Merlot Cuvée 2009
Tivald Cabernet Sauvignon 2009

The Wonderingchef (www.thewonderingchef.wordpress.com)
Pisztácia Blog (www.pisztacia.blog.hu)

Egy könnyű ebéddel kezdtük a napot egy tündéri kis bisztróban (Bliss Restaurant, Kompagnistraede 2.), ahol mit ajánlanak? A dánok nemzeti eledelét, Smørrebrød-ot, azaz a vajas kenyeret. Ezen először mosolygok, aztán egy “dán tálat” kérek, amin ragaszkodok, hogy legyen az említett vajas kenyérből is. Májfelfújt, helyi túróval töltött kapros lazac falatka, ecetes hagymás ruszli, sajtok, friss saláta tormás öntettel és a vajas kenyér. Az ízek harmonizáltak, a kenyér friss és ropogós, a vaj krémes és bársonyos, jó választás volt. Álmosság ellen legjobb a friss levegő, így egy kis séta és egy jó kávé mellett döntöttünk. Zsuzsi meglepetése egy jazz koncerttel egybekötött hajókirándulás volt… napsütés, vidám jazz, igazán szuper vasárnap délutáni program!

Vacsorázni Christianiaba mentünk… egy nagy kapu jelzi, hogy “külön” világba érkeztünk, ez egy igazi hippy negyed. Nagy vas hordókban ég a tűz, falfirkák, távolból morajló zene, sötét árnyak, picit félelmetes… egy hatalmas raszta hajkoronával rendelkező hölgy segít bennünket útba és megmutatja, hogy már itt is az étterem, ahova foglalásunk volt (Spiseloppen, Christiania). Modern festmények a falon, kényelmes fa székek és asztalok, sok-sok gyertya… elsőre szimpatikus a hely. Napi étlap van, minden nap friss alapanyagokból főznek: egy féle leves, négy féle hús, hal, vegetáriánus étel, saláták és desszert, kitűnő borlappal. Hatan vagyunk, mindenki húsra vágyik, így végig is esszük a sort: bárány kotlett, rákkal töltött kakas mell, szarvas filé, marha steak “kenyér ágyon”. Életem legjobb steak-jét itt ettem! A vacsorához 2008-as argentin Pinot Noir-t, 2007-es dél-afrikai Shirazt kortyoltunk.

A másnapi ebédet a belváros egy eldugott, turistáktól mentes kis utcájában található dán kocsmában (Café Halvvejen, Krystalgade 11.) fogyasztottuk el. A tulajdonos maga a felszolgáló, elmesélte, hogy 30 évvel ezelőtt nyitotta ezt a kis helyet, ahol öt asztalnál maximum 20 ember tud helyet foglalni – minden nap ebédet és vacsorát kínálnak, helyi sörök kíséretében. Igazi családi vállalkozás, Anyuka a konyhában, a lányuk pedig este tartja a frontot az üzletben a vendégek között. Dán szendvicseket választottunk és hogy jobban csússzon, házi sört kértünk mellé.

A vacsora helyszínéül egy hajó étteremet (Restaurant Viva, Langebrogade Kaj 570) választottunk -Dining Guide ajánlások a bejárati ajtón – letisztult, minimalista stílus. A pincér nagyon kedvesen tudtunkra adta, hogy az étlap egy része nem elérhető – nagy kerek szemekkel kérdeztük, hogy akkor mi van? Egy galamb, egy hal, nagyon sok rák és szarvas. Hmmm, érdekes! Talán ekkor kellett volna felállni, de most kezdtünk csak kíváncsiak lenni. A borlap is bonyodalmakat okozott, végül egy 2009-es francia Viognier, majd egy 2008-as kaliforniai Pinot Noir került asztalunkra. Az asztalon friss kalács és dán vaj, igazi kalóriabomba, de nem lehet nem megkóstolni. Minden parányi és nagyon ízletes, végül nem bántuk meg, hogy betértünk.

Kedden az újonnan nyílt Bock Bisztróban (igen-igen, Bock Bisztró nyílt Koppenhágában!) terveztünk ebédelni, de ez pont szünnap az étteremben, így most elmaradt a látogatás. Nem baj, ez jó indok a koppenhágai visszatérésre! Végül Christianiában ebédeltünk (Café Oven Vande, Overgaden Ovenvandet 44.): frissen facsart narancslé, saláta, tejes kávé, ez a napos oldal. Lassan készülődnünk kell a délutáni diplomaosztó ünnepségre...

Vacsorázni “A Pici Patika” (Det lille Apotek) nevű helyre mentünk. A legtöbb blog és fórum ezt az éttermet ajánlja a Koppenhágába látogatóknak – és nem csak turistáknak. A személyzet udvarias, de lassú és meglepő módon nincsenek tisztában az étlap tartalmával. A borlap korrekt, igényesen válogatott gyűjtemény, mégis más évjáratot kapunk a rendelt borból… Francia borokat ittunk, Chablis-t az előételhez (rákkoktél), majd vöröset a lávakövön sült marha steakhez (az étlapon: stone beef). A tűzforró lávakövön mindenki maga sütögeti vacsoráját, én picit véresen rózsaszínre sütve szeretem…

A gasztro túránkat Crémant-tal és Cava-val, sok nevetéssel és családi sztorikkal koronáztuk meg! Mesés pár nap volt, vigyázz Koppenhága, visszajövünk!

Csetvei Krisztina

A kóstolt borok:

Saurus, Pinot Noir, Patagonia, Argentína, 2008, 255 dkk

Domaine Jean Collet, Chablis, France, 2009, 295 dkk

Heartland, Stickleback reserve, South Australia, 2009, 295 dkk

La Forge Estate, Viognier reserve, France, 2009, 325 dkk

Hahn, Pinot Noir, Monterey, USA, 2008, 360 dkk

Chateau Le Croix Bonnelle, Saint-Emilion Grand Cru, France, 2006, 365 dkk

Stony Brook, Shiraz, South Africa, 2007, 375 dkk

Randibornak viszont, ha villantani akarunk, de inkább lazán, mint felvágósan, nagyon jó választásnak tartom. Csak annyira behízelgő, hogy a csajok egyből levegyék, ha ilyen játékosan és magabiztosan mozgunk bor témában, akkor valószínűleg a hálószobában sem kell majd csalatkozniuk. Ja, igen: nem kell hinni nekem, próbáljátok ki ti is!

Ördögh Bálint

Santa Margherita Pinot Grigio, Trentino – Alto Adige, 2010, 2980 Ft (Bortársaság)

Ezúttal az este különlegességének a meghívott vendég borászat, Gere Tamás és Zsolt pincészete mellett egy RiverRide néven futó - és egyben úszó - , túristabusz és sétahajó sajátos keresztezéséből létrehozott, felettébb érdekesnek tűnő mutáns jármű ígérkezett. Hősünk a keresztségben tisztességes magyar nevet nem kapott, amit valószínűleg életre hívásának eredeti célja indokolhat: ha már ‘helló turiszt’, akkor miért ne lehetne meg is úsztatni az egyébként aszfalton zötykölődéshez szokott derék külföldi városnézőket, persze némi felárért cserébe – valami ilyesmi járhatott a leleményes ötletgazdák fejében.

Na de nézzük mivel is fogadnak a helyszínre érve: egy 2010-es Kékfrankos-Pinot alapú gyöngyöző roséval. Friss, könnyed, némi buborékos huncutsággal. “Szálljunk fel, én is akarom…” és már indulok is  fel a jármű lépcsőjén, hogy aztán a belsejébe érve szürreális érzés kerítsen hatalmába:  egy fapados repülő utastere és az alsó tagozatos osztálykirándulások emlékei idéződnek és keverednek…  Előbbi az ülések alatti mentőmellények és a nyomtatott biztonsági előírások miatt, utóbbi pedig talán a leendő utas-, bor-, és sorstársak várakozással teli viháncolása végett. “Már csak az anno ilyenkor minden gondos szülő által kötelezően előre bekészített, és a hátizsákokból aztán rendre elő is kerülő, oldalánál szétázott szalvétás parizeres  uzsizsömlék hiányoznak, meg a szívószálas rostos üccsik” – gondolom, de nincs idő a múltba révedezésre, mert már úton is vagyunk. Döcögősen indul az este (a belváros utcáin végig) megcsodálom ugyanazokat az egyébként tényleg csodás épületeket, amik mellett reggel az autóban ülve a dugóban még folyamatos anyázások közepette araszoltam végig …  Közben 2010es olaszrizlinget kortyolunk, semmi extra, nem hagy mély nyomot. Ha létezne olyan kategória, hogy ’városnézős bor’, akkor ez lehetne az. Az angyalföldi rakpartra érve aztán pihenő, jön az első vörös, egy gyümölcsös, kedves 2010es Portugeiser formájában. És ahogy a stáb piknik kosaraiból (!) előkerülnek a már Borjour védjeggyé vált kézműves zsíros deszkák, arcunkra elégedett mosoly ül. Persze menetrend szerint összetörik az első pohár is, a tettes személye sem okoz meglepetést… business as usual…

A rakparti idill után aztán jöhet a várva várt nagy mutatvány: a félhomályban a Titanic baljós zenéjére csobbanás az egyébként kifejezetten barátságosan hullámzó Dunába! Járművünk diszkréten megdől, de alapvetően állja a sarat, vagyis a vizet. Az időzítés tökéletes: mire besötétedik, éppen a Parlament elé csordogálunk, és egyszerre gyönyörködünk a Gellért hegy, a Vár és az Országház lenyűgöző fényeiben! Poharunkban épp egy 2006os Pinot válogatás (nálam ez lett az est bora, aztán mint később kiderült, másoknál is), amely számomra egyszerre  elegáns, és izgalmas, leginkább az érett cseresznyés főaromához társuló fűszeres utóízbeli lecsengésétől. Egyben volt na, nekem jobban bejött, mint az egyébként presztizsbornak szánt 2007es Aureus vagy a 2008as Páratlan.

A hangulat közben a tetőfokán, az első sorokban ülő eminensek a borászt, a hátsó részben lévő renitensek már rég inkább egymást hallgatják. Utóbbiak a hangosabbak. Ez így már tényleg egy jó kis retro osztálykirándulás feeling, de ezt a többség érezhetően egy cseppet sem bánja. Én se. Partot érve meg is állapítom, hogy van az úgy, hogy az egyszerű borkedvelő egy kóstolón csak szimplán jól akarja magát érezni, és nem feltétlenül teleírni a jegyzetfüzetét. Nekem ez az este pont ilyen volt.

Már csak az a kérdés, vajh mikor fognak szárnyakat is eszkábálni  a multifunkciós járgányra, hogy aztán már 3 in 1, a levegőből is lehessen nézelődni… Én minden esetre abból sem akarok majd kimaradni...

 Borjour, földön, vízen. Levegőben? Ride on.

Mikola Tamás

Kóstolt borok:

Comis Gyöngyöző rosébor 2010
Olaszrizling 2010
Portugieser 2010
Páratlan 2008
Pinot Noir Válogatás 2006
Aureus 2007

Magányos estéim csendes kísérője a bor mellé maga Al Capone - cigarillo méghozzá filterrel a végén. Mert nagyon nem mindegy. Bár urasan hangzik egy csendes  nyár végi, vagy kora őszi este egy borral és szivarkával ücsörögni, netán még elmélkedni is hozzá esetleg egy jó könyvvel a kezünkben, de határozottan állíthatom, hogy azon hölgytársaim, akikben minimális vonzódás is lappang eme élvhajhász időtöltések iránt, azok első alkalommal rákapnak majd az ízére. Szó szerint. Maffiózónk konyakban áztatott szivarvége ugyanis, már az első száraz találkozás alkalmával rabul ejt. Rituálé ez kérem szépen, édes ízzel az ajkakon, komótosan, hogy le ne maradjak az élményről. És aztán jön a tűz, életre kel a barna test, mesébe kezd, távoli országok testes fekete vadasszonyainak dohányillatú, fülledt szivargyári munkájáról.

De önmagában ez még kevés. Az igazi függés akkor jön, amikor összetalálkozik mindez egy igazi bölcs és testes fehérrel. Én már sokféle képpen próbáltam, de nincs kétség, ide test kell, íz és élmény, erő és hossz. Mert át kell törni a szivarfüstöt és még táncra is kell perdülni vele. Erre csak a legmagabiztosabb fehéreink képesek, azok is csak barrique-ból. Mert Al Capone a kishordósat szereti. Megy a konyakjához, meg a dohánylevelekhez az a vajas, kicsit élesztős és fás lendület, jó savakkal még jobb ásványokkal. Gyümölcsből is csak az érett kereket szereti, abból is inkább az egzotikust. Advanced level hedonistáknak kötelező legalább kipróbálni. A pasik ezzel a konyakos filterrel annyit óvatoskodnak, hogy meg sem érdemlik. Maradjon ez nekünk, erős nőknek lazításul. Priceless, de tényleg.

Krasznai Zsófi

Néhány tuti befutó a tangóhoz:
Etyeki Kúria Chardonnay, Etyek 2009
Etyeki Kúria Sauvignon Blanc Etyek 2010
Szepsy Úrágya Furmint 2009
Bussay Esküvé  Csörnyeföld 2009
Chardonnay Battonage Orbán Gergely, 2009

Al Capone sweets filter

Csetvei Krisztina

DiBonis Borászat DiShiraz cuvée, Szabadka, 2007 (Szerbia, hamarosan itthon is!)

Ördögh Bálint

Etyeki Kúria Sauvignon blanc, Etyek, 2010, 2400 Ft (Bortársaság)

Nekem amúgy is ’szívemcsücske’ kóstoló volt ez, mert St. Andrea szeretette meg velem a vörösbort – na persze nem volt nehéz dolog a 2006-os Merengővel. Most sem okozott csalódást, mert tavasz óta nem kóstoltam ennyire jó borsort. A Rose gyümölcsös, friss és üde, a Napbor a 2010-es évjárat ellenére is illatos citrusokkal, gurulós barackkal, kevés zöldfűvel, ásványokkal és szép savakkal hódít. A Kadarka  füstös, dohány, bőr,  fűszer és földjegyek merev  tónusaiban lassan engedi meglátni a gyümölcsöt, ízében viszont már szépen jelen vannak a piros bogyós ízjegyek. Színe tündököl a színpadfényben. A Pinot kicsit gyümölcsösebb, mélyebb színárnyalattal, jól eltalált ásványos jegyekkel, Pinot-hoz illő tanninokkal mutatkozik be. A Hangács Bikavér nagy bor lett megint. Öblös, rusztikus, amit főleg a Kékfrankosnak köszönhet. Nagyon szép egyensúly, magasabb sav és alkohol kíséretében szeder, szilva, bors, szegfűszeg támad a pohárból. Záró bor a 2009-es Merengő. Nagyon vártam hátha megdönti nálam a 2006-os hegemóniáját a Bikavér Superiorok sorából. De ez most elmarad. Igaz ez még csak most jön ki, várok vele hátha kerekednek még a savak és az ízek, lesz alkalom még visszakóstolni. A feketebogyós gyümölcsök mellett, nagyon izgalmas fűszeres jegyek bontakoznak ki, hangsúlyos a bors és én még köményt is éreztem a fás jegyek mellett.

Az est borát most direkt a végére hagytam, mert a nagy Bikavéreket keményen lenyomta a szavazáskor az Örökké. Meggyőződésem, hogy egy borhoz sokat hozzátesz a hangulat és az élmény, így a legjobbkor kóstoljuk - nevetés közben - de valami azt súgja, hogy ezt a bort bármikor is kóstolom majd újra, épp így fog tündökölni. Egy szikrázó bölcsességgel megáldott lágyan aranyló Famme Fatale. Mandula, méz, egzotikus gyümölcsök, főleg ananász. Fűszere a vanília és egy csipetnyi fehérbors. Mindezt a Nagyeged tufás talajából, tűzhányók letűnt korát idéző ásványos jegyek fogják közre. Savak és alkohol pont középen, egyensúlyban ízzel és lélekkel. A korty a tudatalattimig hatolt. Még most is tudom milyen…tökéletes.

Krasznai Zsófi

Szereplők a kóstolás sorrendjében:

Rosé 2010 St. Andrea Pincészet, Eger
Napbor 2010 St. Andrea Pincészet, Eger
Örökké 2009 St. Andrea Pincészet, Eger
Kadarka 2009 St. Andrea Pincészet, Eger
Pinot Noir 2008 St. Andrea Pincészet, Eger
Hangács Egri Bikavér 2008 St. Andrea Pincészet, Eger
Merengő Bikavér 2009 St. Andrea Pincészet, Eger

www.standrea.hu

http://momentantarsulat.hu/impro/

Szereplők, ABC sorrendben:

aborfesztival.hu

Csetvei Kriszta

Gizella Szil-völgy, Tokaj, 2009

Ismeretlen Biztonsági Őr1

Ismeretlen Biztonsági Őr2

Kertész Zöldveltelini, Etyek, 2010

Kreinbacher Juhfark, Somló, 2009

Luka Enikő

Matolcsy Sára

Meg nem nevezett villányi borász

Michel Léon Gewurztraminer, Elzász, 2009

Nagy Sebestyén

Tálos Attila

Válibor Olaszrizling, Badacsony, 2010

Nagy Sebestyén

A Borjour erre is jó. Kipróbálni valami olyat, ami egyébként meg se fordul a fejedben. Például bort kóstolni a Metro alagútban - de ez egy másik történet…

Kísérletezgető típus vagyok, de azt nem sejtettem, hogy valaha is ezt művelem majd egy igazi portóival, de hát egyszer élünk, a bor meg értünk van. Nagyon jó móka és nem az utolsó.

A recept:

Figyelem! Férfiaknak életveszélyes, megrázó élmény, ezért használat előtt kérdezze meg az úriember kezelő orvosát vagy gyógyszerészét…Nőknek bármilyen mennyiségben ajánlott.

Végy egy pohárka tiszta rozé portot, kóstold meg, ízlelgesd, majd dobj bele egy nagy jeget, kóstold meg így is, és  ízlelgesd tovább, majd egy hagyományos szódásüveg segítségével töltsd fel jól bubis vízzel. Jesszusom. Isteni... Érdekes, hogy mennyire más-más élmény jut ugyanabból a pohárból a három fázis alatt. Zseniális.

A kísérleti nyúl nem más, mint egy CALEM  Rose Port, Tannat szőlőből. A rozé port egyébként a portok legfiatalabb, "belépő" kategóriája. Alapszőlője általában a Tinta Roriz (Tempranillo), Touriga Nacional és Touriga Franca. A borunk vibráló rózsaszínű, friss, intenzív, illatában piros bogyós gyümölcsök és virágok dominálnak. Kóstoláskor gazdag, selymes és frissítő, cseresznye és málna ugrik ki ízéből, melyet remekül kiegészít egy cseppnyi édes méz. Harmonikus, parfümös lecsengéssel búcsúzik.

Ajánlom nektek csajbulikra, baráti-beszélgetős nyárestékre, de akár koktél-partikra is welcome drinknek. Több próbát is megér.

Krasznai Zsófi

Kóstolt tétel:  Rose Port  - (CALEM, Porto, Portugália, 3999 HUF), beszerezhető: ifdt.hu,http://origoborbar.hu/item/calem--rose-port

A nyárvégi Borjour Extra állomása nem más volt, mint a Fruska bisztró ahová az IFDT-vel közösen egy könnyed, csajos rozé estet álmodtunk és végül nem is akartunk felébredni. 

A Fruska pont egy ilyen hely, könnyű nyári kora esték ücsörgős, ciripelős, fecsegős találkozásainak törzshelye. Vidéki, ízléses lányszobák cukorillatú hangulatát idézi. Ez az a hely, ahol mi csajok otthon vagyunk, a srácok pedig kisfiús bájjal lelkesen foglalnak helyet... Beszélgetsz, kortyolsz, falatkázol és közben ringat a zene, meg a hely szelleme. A Duna alig pár lépésnyire lusta, késő esti hangulatban hömpölyög... repült az idő zárásig.

Ami pedig végképp felejthetetlenné tette az élményt, az az IFDT külön erre az estére válogatott  pink borsora. Csupa könnyed, nyári tétel, buborékos, ropogós, simulós és végül édes.  Nem mellesleg igazi utazásra hívó kóstoló sor, hiszen Olaszországtól, Spanyolországon át, az Andok lábáig vezet.

Az élményt az est bora, a VINA REQUINGUA Casa Santiago Cabernet Sauvignon Rosé koronázta meg, ami egészen Chiléig repített minket, Dél-Amerika varázslatos, indián gyümölcsös kertjeibe.

Sok tételt kóstoltunk, de vitathatatlanul ez az est gyümölcsbombája, rikítóan piros bogyós gyümölcsökkel, főleg érett szamóca és málna köszön vissza, a gömbölyű, telt ízekben. A márciusi szüretnek és gyors feldolgozást biztosító modern technikának köszönhetően a palackba préselték a lehető legtöbb gyümölcsöt, amik végig uralják a bort. Nehéz felfedezni a gyümölcsök mögött rejtőző komplex illatokat. De ha adunk egy pici időt, akkor megmutatja, hogy a friss gyümölcsözön elsőre meglepő, telt testessége honnan származik. Szívből ajánljuk, mert lehengerlő tétel, nem csak csajoknak…

Ez egy igazi késő nyári, vízparti este volt, amolyan fruskás, csalafinta, édesen csábító élmény, amit meg kell ismételnünk.

Krasznai Zsófi

Az Est bora: VINA REQUINGUA Casa Santiago Cabernet Sauvignon Rose (Chile, Curicó Valley 2010)

Kóstoltuk még:

Bisol Jeio Cuvée Rosé  , Spumante Rosè Brut (Merlot, Pinot Noir) - Conegliano-Valdobbiadene Prosecco

SUMARROCA Cava Brut Rose (Spanyolország, Penedés)

Murviedro Vega Libre Rosado (Spanyolország, Utiel-Requena 2007)

PIRINEOS Montesierra Rosado (Spanyolország, Somontano, 2010)

CALEM  Rose Port  - (Portugália, Porto)

Történt ugyanis, hogy az egyszerű borkedvelő állt, kétes magabiztossággal keveredő önelégültséggel, a borkóstolók kezdetét váró, szokásos kis terpeszében, laza pohártartással.  És akkor egyszerre csak ott találta magát, szemtől szemben Vida Péterrel.  Vida Péterrel személyesen, akinek persze már hallotta hírét, és többször itta - nagy megelégedettséggel - borait. Csak éppen nem hallotta még beszélni róluk... És hát, ez az, ami nem mindegy! Nagyon nem…

Szóval az egyszerű borkedvelő áll, forgatja a bemelegítő rosét, és hallgatja Vida Pétert. Aki mesélni kezd...

Vida Péter lokálpatrióta. Ami azért is érdekes, mert a kozmopolita idiotizmus korában az ilyesmi manapság nem éppen divat. De Vida Pétert ez egyáltalán nem zavarja, sőt! Ő ugyanis érezhetően él-hal szülővárosáért, és ennek hangot is ad. „2500 év óta Szekszárdon mindenki a bor körül forgolódik” –  állítja büszkén, és az egyszerű borkedvelő érzi, hogy akkor az úgy is van.

Vida Péter spirituális tanító. Zen történetet mesél, a bor számára sokkal több, mint egy szimpla ital:  Tisztelni kell. Egy kódolt üzenet. Maga AZ ÉLET. Így, csupa nagybetűvel. LA VIDA.

Vida Péter szentimentális. Meghatározó élményéről mesél, amikor csúcsborát először megmutatva egy neves szakértőnek, az kóstolása után szólni sem tud az élménytől, és meghatódottságában egyszerűen könnyes lesz a szeme. Mármint a szakértőnek, a történetben. És lehet, hogy egy kicsit Vida Péternek is, ott a pincében, a történet mesélése közben. De ezt az egyszerű borkedvelő csak erősen gyanítja, végtére is elég sötét van...

Vida Péter kiváló borász. Öreg Tőkék Kadarkája, ami nem egy hatalmasság, hanem inkább végtelen finomság ... Estve cuvée, amivel a fiatalokat lehet rávezetni az útra ... Merlot, a szeretet bora (és a csajozásé, tenné hozzá némileg más megvilágításba helyezve a megállapítást saját tapasztalati élményeiből fakadóan az egyszerű borkedvelő)... Franc, a Szekszárdon új, méltó hazára találó... És a La Vida nagyléptékű, elegáns csúcstétele. Bizonyíték mind, és nem ígéret. Akkor, ott!

Vida Péter varázsló. Mert mi más is lehetne az, aki boraival és személyes varázsával zárójelbe tud tenni egy csodát. Történetesen a Budavári Labirintust. Mert hogy ugyanis éppen ez - az egyébként  nem mindennapi – ’pince’ volt az ominózus kóstoló helyszíne...

Így történt hát, hogy az egyszerű borkedvelő állt, a borkóstolók végén szokásos, már meglehetősen  labilis kis terpeszében, és elhatározta: a Budavári Labirintusba muszáj lesz még egyszer eljönnie. Hogy igazából is végignézhesse...

Mert mondják, a Budavári Labirintus csodálatos. Csak hát Vida Péter meg varázslatos…

Mikola Tamás

Folyton ezen járt a fejem... hogy vajon hány hónapot tölt majd hordóban, melyik évjáratban rukkol elő, milyen szőlőfajták házasítása lesz, mint amikor kislány koromban arról álmodtam, hogy egyszer anya leszek és kisbabám lesz. Izgatottan vártam a napot!

2010. november 18-án a nap (alis Chardonnay), a hold (alis Pinot Gris) és a csillag (alis Ezerjó) házasságot kötöttek Móron, a Hársfa utca 10.  szám alatt (a Maurus Pincében) egy gyönyörű 500l-es tölgyfa hordóban és így már itt, együtt folytatták tovább gyönyörű, kalandos életüket!

A napholdcsillag házasítását komoly kísérletezés előzte meg – fontos a jól megválasztott arány - ezért házasítottam kicsiben, kóstolgattam, próbáltam elképzelni hogy milyen lesz majd. Szomszédom, Ákos (ifj. Kamocsay Ákos, borász) szabad kezet adott, majd egymástól függetlenül ugyan azt a mintát választottuk ki. A bort összefejtettük és a hordóra, csak annyit írtam: napholdcsillag 2010, P.S. I love You. A szavaknak ereje van, a leírt szónak különösen és ezt a bor megérzi.

Spontán almasav bomlás indult be, aminek köszönhetően kellemes vajas, mogyorós, telt ízeket kapott a bor. Végig finom seprőn tartottuk. Hetente kóstolgatva azt tapasztaltuk, hogy hol a chardonnay, hol az ezerjó, hol a szürkebarát fajtajegyei domborodtak ki a borból… néha elkeseredtem, mert teljesen laposnak éreztem, máskor pedig gyönyörű, komplex formáját hozta. Hogy milyen is lesz?, remélem harmonikus, mosolygós, szeretni való – de ezt mindenki majd maga döntse el.

A héten átfejtjük (de még nem szűrjük) és egy 5hl-es rozsdamentes acéltartályban érlelődik majd tovább, várva hogy mikor kerül palackba. Azt már én is várom! Izgalmas feladat ez és titkon örülök is, hogy nem egy jó évjáratból lesz az első borom – melyhez nagyon sok segítséget kaptam! Hamarosan már a Csetvei Pincében kóstolhatjátok…

Csetvei Pincészet napholdcsillag, Mór, 2010, hamarosan!

Csetvei Krisztina

Persze nem akarok felvágós lenni, minderről én is csak akkor értesültem, amikor Épernay-ben jártam, egy irtó édes kis faluban, Franciaország boros szemmel egyik legizgalmasabb régiójában, Champagne-ban. Pezsgőházak egymás után egy tündéri domboldalon, nagy nevek, döbbenetes pincék, és persze a pezsgő maga, szóval van varázslat. Délutánra végigpincészkedtük Veuve Clicquot-t, Taittinger-t, Laurent Perrier-t  és persze kóstolgattunk is mindenhol.De szándékosan a végére hagytuk a legfinomabb falatot.

A Moet  et Chandon  ház bejáratánál hatalmas szobor magasodott fölénk, maga Pierre, csuhában. Majd beléptünk a fogadó aulába, ahol ellentmondást nem tűrően szembesítettek azzal, hogy a buborékkirály lát minket vendégül. Pazar és elegáns berendezés, a márka arany színe dominált mindenütt, mint egy királyi lakosztályban. A pincerendszer óriási, és megkapó, a somelier profi, a shop pedig egyenesen egy turistacsapda.

De bennem a Moet & Chandon Rosé Imperial kortyolgatása közben állt össze a kép. Milliónyi buborék a szájban, csodás, gyümölcsös aroma, és iszonyú szexi, rózsaszín színek, üvegen belül és a címkén is. Epernayben megtaláltam „Epernét”, a „don” nőjét. Megtaláltam Champagne legcsajosabb pezsgőjét, és fehéredő ujjakkal szorongattam a kóstoló poharam, mert tudtam, hogy nincs kapacitásom egy egész üvegnyi epres csodára, de nem akartam kiesni a bűvöletből. Hah, azt az ízt tudnám feledni, de nem tudom. A Rozé Imperial én vagyok, amikor az éjszaka királynője vagyok, amikor szexistennő vagyok, amikor a termékenység Vénusza vagyok.

Veress Dóra

Apukájuk egész nap éséjjel ügyeletes a munkahelyén.

Gyors (?!) reggeli, majd piacozás iker babakocsival, és persze ikrekkel,  málhás lóként cipelem a málnát, tojást, karalábét. Mire elérjük a játszóteret, túl vagyunk két kiboruláson, mert a túró rudit otthon felejtettem. Ebéd nem ízlik nekik, töredék másodperc, és a földön landol. Délután gyerekprogram, kisállat simogatóból légvárba, onnan körhintázni, majd vacak műanyag halacskákat horgászunk egy lavórból plüssnyulakért. És a többi, és a többi… megkíméllek titeket a részletektől, már így is túl konkrét voltam.

Csak akartam, hogy azonosuljatok. Hiszen így átérzitek azt a gyomorból kezdődő, majd egésztestes eufóriát, amit akkor érzek, mikor az esti fürdetés alatt bevillan a gondolat, ha alszanak a kicsik, kipattintok egy üveg valamilyen bort, és kortyolgatni fogom a teraszon.

Ha máshogy nem, egyedül.

Nos, péntekeste van. A teraszon eszembe jutnak a régi gyilkos péntekek, mikor az éjszakát a lányokkal a nonstop boros polca előtt kezdtük. Ott semmi se számított, csak hogy azért ne a legalsó polcról válasszunk bort magunknak, mégis európai értelmiség vagyunk, de azért ne is legyen túl drága. Név, címke, felirat nem játszott, vagyis mégis, talán a címke. A tipográfiája és szín és/vagy témaválasztása. Tetszett például a Dorombor. A cica miatt, akinek a farka irreálisan hosszú. Később hasonlóan gondoltuk kedvesnek a St. Andrea-féle akutyafáját elnevezésű csodát. Micsoda röhej, hogy a péntek estékről már nem jut eszembe egy éjjel-nappali címe sem. Egész véletlenül az sem izgat már, milyen hangzatos nevet festenek a palackra. Jó, ha izgibb, mint a pincészet neve, de nem baj, ha nincs túlcicomázva, cicamázva.

Vissza hát a teraszomra, más is változott, két gyerekkel több vagyok, ritkábbak a borozgatásra szánt esték. Épp ezért ma fölemelem a kezem, és választok egy magas polcos italt. Édes hármas, Homonna pincészet, 2008. Húú, édes, bizsergős, desszert után kéne inni. Ahh, jó lesz vele egy kis sajt is, de még mennyire jó!

Homonna Attilát saját birtokán látogattuk meg néhány éve, mikor Erdőbényén hétvégéztünk. Hirtelen ötlettől vezérelve bekopogtunk hozzá, gumicsizmában nyitott ajtót, épp a pincéjében dolgozott. Borzasztó kedvesen fogadott minket, ismeretleneket, és friss, még nem palackozott borát kóstoltatta velünk. Azóta kedvelem őt és műveit.

Sajttál, plusz Édes hármas, tökéletes duó egy magányos pénteken. Így ülünk itt, zavaromban nem is tudom hányan is.

 Veress Dóra

Ördögh Bálint

Apátsági Pincészet Tramini, Pannonhalma, 2010, 2190 Ft (Bortársaság)

A vakkóstoló is valami ilyesmi. Csupa izgalom már az első pillanattól fogva. Nem ismerjük a bort, címke, üveg letakar, pohárba töltés után indulhat is az ismerkedés. Vakkóstolni szerintem baromi jó! Konstans az izgalom és mivel az ember csak a végén tudja meg, helyesen tippelt-e – termelőt, fajtát, és egyáltalán: mennyire ízlik –, addig folyamatosan mehet a borok simfelése. „Lehet, hogy régen finom volt”, „Kicsit lapos, ebből nem kérek szódával sem!”, „Nincs élmény a végén”, „Nem tragikus...", stb.

Ami azt illeti, kevés ennél jobb játék létezik szerintem. Mindenki halálosan komolyan veszi. Merthogy mégiscsak súlyos érzelmi dilemmákról van szó! A borissza ki akarja deríteni, ki az, aki éppen szédíti őt, és képes instant meggyűlölni a pohár tartalmát, ha úgy érzi, az céda módjára becsapja. Beleszeretés van, felismerés, rádöbbenés, visszahőkölés, ciccegés és utálkozás – pont, mint normál esetben nő és férfi között. Játék ez, ahol a tét az érzékek maximális bizsergetése.

Amikor legutóbb ilyen vakkóstolón voltam – rosé sor a nyári nagy melegben, ami ígéreten hangzott –, mindez be is jött. Íme a két véglet: az oltári nagy csalódás – szakítás az első randi első 10 percében – a Francois President Rosé Brut személyében. Jellegtelensége okán a teszt alatt a társaság egyöntetűen lehabzóborozta, majd amikor név is került a nedű mellett, újfent egyöntetű kifakadás lett a vége. Kár érte.

A jól sikerült, szexi randit pedig számomra a balatonboglári Tisli rosé képviselte a 2010-es évjárattal: kellemes gyümölcsös ízek, utózönge nélkül, semmi savtúllógás, és ha egy fokkal határozottabb lenne, belekötni sem lenne miért. Mostoha évjárat jó kompromisszumos bora ez, na! A következő vakkóstolóra vinném is magammal. Csak hogy magasabbra tegyem a lécet a többi jelölt számára.

Ördögh Bálint

Törley Francois President Rosé Brut, 3406 Ft (Veritas)

Tisli Rosé, Balatonboglár, 2010, 975 Ft (Veritas)

Tehát ha Máltán jártok, ami előfordulhat, mert könnyen elérhető hely (négyszázezres ország és saját légi társaságuk van, az Air Malta...), jó az idő májustól késő őszig, ráadásul az országimázsközpontjuk eléggé alászedte neki Magyarországon is, nézzétek meg, tele van Budapest a posztereikkel, szóval ha ott vagytok, bogarásszatok egy kicsit a hiperekben, illetve válasszatok máltai bort az éttermekben, érdemes.

Én most kettőt ajánlanék: az első Málta egyik csúcsbora, a Nexus, az Antinoriak által felkarolt Meridiana műve, tiszta merlot. (A legnépszerűbb fajták Máltán egyébként a szokásos franciák: cabernet sauvignon, merlot, syrah, chardonnay, illetve van néhány helyi üstökösük: a gyümölcsös, de többnyire elég bamba gellewza vagy az aromás fehér ghirghentina.) A Nexus illata aszalt szilva, mellette a hordós érlelés fűszerei, csoki, csonthéjasok. Szájban meglepetésre rendes savakat mutogat – úgy látszik, jól játszottak a kitettséggel, a levelezéssel, a szüret időpontjával... A korábbi időkben egyébként a „bush vine” volt errefelé a művelési mód, amit Spanyolország melegebb vidékein a mai napig sok helyen látni – ez az, amikor bokrokban (karótlanul, wireless) hagyják a szőlőt, úgy, ahogy van. Ez azért okos dolog, mert a növény könnyebben megőrzi magának azt a kis nedvességet, ami csurran-cseppen néha, azért meg nem okos, mert sokkal kevesebb tőke fér el a területeken és hozzájuk férni is nehezebb. Máltán ma már a legtöbb borászat áttért más művelésmódokra és a „drip irrigation”-re, vagyis egy költséges öntözőrendszer kiépítésével a vizet egyenletes csöppökben adagolják a mindig szomjas máltai szőlőnek. A Nexus jó savai mellett a tanninok is bomba formában vannak, a finom, enyhe szilvás-ringlós aromákat kissé elnyomja a cseresség és a fahordó édeskés fűszerei. Nagy bor, a virítós kategóriából, picit talán túltechnikázott, túlextrahált, tudjátok, amikor a borász jobb, mint a bora... Ennek ellenére szépen döntögethető, afféle nagy formátumú cucc – Magyarországon egy ilyen merlot-t biztosan 10.000 Ft körül adnának, talán még konkrétabb hordóhasználattal és kevésbé kompromisszumkész tanninokkal. A 12,5 %-os alkoholt viszont nem hiszem el nekik, (nekem) ég a pofám.

A másik szerzemény a Marsovin Ulysses fehérbora, chardonnay és chenin blanc házasítása. A chenin blanc egyébként jó választás az ilyen forró éghajlatú országokban (Máltán a nyári hónapokban közel 30 fok az átlaghőmérséklet), mivel egészen érett állapotában is jól megőrzi a savakat. Az Ulysses is jó savú, friss, üdítő darab, a chenin blanc-ra jellemző őszibarackos, nektarinos illattal, plusz a chardonnay pont elég testességével. Nagyszerű smart buy, ha kapható lenne itthon, biztosan vennék egy kartont belőle a nagyfiúk nyár esti limonádéjának. Ja, a borászat – akciósan – egy kaparós sorsjegyet is adott mellé, már csak itthon álltam neki a kotorászásához (lehet nyerni máltai utat – most menjek vissza?), de azt hiszem, nem nyertem, mivel a következő szöveg fogadott a „nyerőmezőben”: „better luck next time”. Fölötte a borászat neve. Oké, a marketingen lehet, hogy még kell egy kicsit dolgozniuk.

Meridiana Merlot, Málta, 2007, 16 euro

Marsovin Ulysses, Gozo, 2010, 7,5 euro

Nagy Sebestyén

Nemrég örököltem egy réges-régi szakácskönyvet, és elkezdtem lapozgatni. Na nem úgy kell elképzelni, mint a mai modern jegyzeteket, egészen más. Direkt használom a „jegyzeteket”, mivel ez olyan szinten részletes, hogy a mostani könyvek a nyomába sem érnek. Tiszteletet érdemel már a kora miatt is, meg azért is mert könyv. Kézzel fogható, van súlya, szaga,illata, története, eleganciája és nem utolsó sorban mondanivalója.

Érdekes ezt mondani egy szakácskönyvről, de ha az ember fogékony rá, nagyon sokat lehet belőle tanulni. Itt nem csak az ételek elkészítésének különböző módjáról beszélek, hanem a stílusról. Mert főzni is sokféleképp lehet, például: unalmasan-muszályból, a megszokotthakhoz ragaszkodva-kóstolás nélkül, kalandvágyból-pontatlanul, lezseren de nem hanyagul, gusztusosan, gusztustalanul, vidáman, és persze szomorúan. Szerintem ezek közül bárki meg tudná mondani, melyik hozzáállással  lesz a legfinomabb az  étel. 

Lehet, hogy régimódi vagyok, de én még mindig szeretem a könyveket. Főleg a jó szakácskönyveket. Vizuális típusként rögtön elképzelem a régi patinás konyhába, a fa keretes kissé kopott ablakokon beszűrődő fényt, amint megcsillan a rendben felakasztott vörösréz lábasokon. Kezdődik a friss zöldségek pucolása a déli húsleveshez, az asztalon már megtisztítva várja sorsát a marhafartő, odébb illatozik a petrezselyem. Közben készül a levesbevaló consommé, májas séberli, vagy a sonkás-sajtos hablepény. Időutazás a javából, hiszen kézzel fogható a történelem.

A könyvet tovább olvasgatva rá kellett jönnöm, hogy a magyar gasztronomia nagyon magas szinten volt annak ellenére, hogy az első világháború igen nagy károkat okozott.

Annak érdekében, hogy visszanyerje megkopott fényét, elvittem egy könyvkötő mesterhez, aki mikor a kezébe vette, úgy forgatta, mintha csodát látna. Ekkor kezdett derengeni, hogy micsoda kincshez jutottam felmenőim által. Mint kiderült a könyv legalább 80 éves, és egy nagyon ritka darab. Jó kezekbe került, és pár hét után új borítóval és teljesen rendbe hozva kaptam vissza.

Muszáj idéznem az előszóból, mert ez elmond mindent a korabeli gondolkodásból:

„El sem képzelhető, milyen nagy és fontos szerepe van az embernek életében a sütés-főzés tudományának, illetve a helyes és jól elkészített ételekkel való táplálkozásnak. Ennek köszönhető  jórészben az egészség,erő,munkakedv,vígkedély,elégedettség, amelyek nagyban hozzájárulnak az emberi boldogsághoz.” (bánffyhunyadi Hunyadi Erzsébet,férj:Stiasny Nándorné)

Nem akarom én játszani a bölcset, de egyet mondok: vissza a gyökerekhez! Minden lény, de legfőképp az ember azért csinál mindent, hogy boldog legyen. Mint tudjuk az evés az egyik leggyakoribb örömforrás, egyik kulcsa a boldogságnak. Valószínű én ezt már kisgyermekként is éreztem,állandóan a konyhában ügyetlenkedtem, ennek persze ma is jól látható jelei vannak az akkor szerzett sérülések által a kezeimen. Én akkor és még ma is a főzés által tudom legjobban kifejezni a szeretetemet és hálámat.

BORday

Ne ijedjetek meg, a kérdés beugratós volt. Annyian beszélnek és főleg írnak a bajokról, hogy nem kívánok beállni a sorba (bár a problémák ettől még léteznek, csak azt gondolom hogy egy újabb siránkozós cikk a kupacon már nem oszt vagy szoroz)

Inkább arról írnék, ami manapság úton-útszélen előpattanó kérdés: Mi is az a kézműves borászat?

Mondjuk úgy a borkóstolóink mindegyikén előkerül, ami tök jó. Azt már jobban unom, amikor valaki vagy valakik elkezdenek okoskodni, hogy íme az alkalom, fogalmazzuk meg mi is az „kézműves borászat”. Ilyenkor elkezdődik a jelszavak lövöldözése: hagyományos, kézi munka, bogyószelekció, bio...  Mindenki automatára kapcsolja magát és arra figyel melyik jól ismert kifejezést nem pukkantotta még el senki, én pedig majd’ lefordulok a székről unalmamban.

Múlt hétvégén egy laza móri látogatás során ír barátainkkal kezdtünk el beszélgetni a magyar borról és a kis kontra nagy borászatokról. Mondanom sem kell néhány pohár után előkerült az imént boncolgatott kérdés. (Tudniillik a srácok az elmúlt hetekben intenzív kiképzést kaptak a magyar borokról, és életükben először, láttak szőlőtőkéket is). Nem tudom, hogy az angol és magyar nyelvek szimbiózisa miatt, vagy a nap állása segített, de mindenesetre sikerült kibogozni, majd megszülni az általam ismert eddigi legjobb definíciót. „Kézművesnek minősül az a borászat, ahol a honlapon (ma már kötelező, hogy legyen!) szereplő telefonszám közvetlenül a borásznál vagy legalábbis a család valamely tagjánál csörög. Továbbá a borászatnak küldött elektronikus üzenetre csak néhány órán belül válaszolnak, mert előbb be kell fejezni a metszést.” Ír barátaink, akik rövid ismeretségünk alatt már több magyar borvidéket is bejártak - a hétvégén tovább folytatták jó szokásukat, ezúttal az Egri Borvidékkel ismerkedvén -, egyből megértették miről beszélünk és folyhatott tovább a társalgás. De ekkor már a kedvenc témámról, a borok és zenék harmóniájáról. Erről viszont majd legközelebb. Addig is ízelítőül egy nagy igazság az Amorf Ördögöktől: „A két remix király, Bartók és Kodály.” Ők tuti kézművesek voltak!

Pécsi-Szabó Dénes

tőkék közt lógni nyaranta, szeretem a zenét és hogy örömet okozhatok ezzel neked...”

Ezt a rosé mondta nekem palackozás előtt még decemberben. (Igen, mi csak közvetlenül karácsony előtt palackozzuk a rosét, de bocs, eltértem a tárgytól…) Az az igazság, hogy teljesen egyetértek a rosénk fenti gondolataival.

A borokat mindig megszemélyesítem. Egyrészt, mert így könnyebb elképzelni őket, másrészt mert jó játék. És egyre többen játszanak velem. Nem csak azért, mert a megszemélyesített borok száma növekszik, hanem azért is, mert mások is ráéreztek a játék ízére. A lényeg: ne vegyük túlságosan komolyan magunkat. A bort viszont bizonyos mértékig illik komolyan venni. Főleg két palack elfogyasztása után! (Mondanom sem kell, hogy a szerző ilyet maga még nem tapasztalt :) Szóval a bor néha komoly. Néha meg nem az. Nagy igazság ez, írjátok fel valahova, de ne egy cetlire, mert azt csak elveszítitek!

Szeretem a bort. Ezzel a kijelentéssel, azt hiszem, senkinek nem okozok meglepetést. És szeretem ezt a rosét is. Ezért nem szedem részeire pusztán objektív szempontok alapján, nem elemezgetem, nem iszom melegen, vagy például vizespohárból sem. Miért? Azért, mert szeretem.  És nem csak megszemélyesíteni. De erről a roséról mégis hadd mondjak egy kicsit többet:

Az biztos hogy csajról van szó. Direkt ezt a szót használtam. Azért mert túl szemtelen ahhoz, hogy hölgy legyen. Pedig nagyon nőies. És elegáns. Máris kicsit ellentmondásba kerültem magammal. De ezt most úgy írom, ahogy eszembe jut. És mindkét jelző igaz rá. Tehát egy szép (és elegáns) „csaj” ez a rosé. És most még fent is hordja az orrát, mert nagy dícséretben részesült. Brüsszelbe megy borbemutatóra, mert hát kiválasztották. Én meg elkísérem. De szigorúan csak „kísérem” és fordítok neki (nem mindenki tud roséul). És mit mond majd? Nos, azt hiszem, én már tudom. Azt is tudom, hogy akkor jön majd át az üzenete, amikor a borkóstolók egyre hangosodó morajától már én sem hallom, hogy mit mond „Ő”.

Pécsi-Szabó Dénes

A pancsolástól általában kiver a víz: az eper- és mandulaboroktól látatlanban is fejfájást kapok, a vermutokat nem is akartam soha megismerni és az ürmösborokat is mélyen lenéztem, hiába tanultam róluk az iskolában, egészen addig, amíg nem futottam bele a St. Trifon keserűfüves változatába, de ez egy másik történet.

Van azonban a pancsolásnak egy olyan foka, ami már vicces: ilyen volt, amikor egy V. kerületi bérház fürdőszobájában csináltam bort egy svéd készlettel és ilyen az a recept, amit a Takarékos gazdaasszony – A természet éléstára című dermesztő könyvben találtam és rögtön bele is szerettem.  Az igazat megvallva még nem álltam neki, de éppen szezonja van, szóval ha a kisebbik purdéval végre kiszabadulok a szobafogságból és egy pitypangmező felé visz az út, lehet, hogy nemcsak a görögteknősnek való mennyiséget fogom belőle összeszedni. Vagy ráveszem az apukámat, hogy csinálja meg ő, de akkor meg az anyukám fog kitagadni… áhh, nehéz ügy ez.

íme a recept:

„Száraz időben4,5 literpitypangvirágzatot gyűjtünk, kb. 10 literes fazékba tesszük,4,5 literforró vízzel leöntjük. A fazekat lefedjük, 3 napig áztatjuk benne a virágokat. Ezután a folyadékot molinókendőn átszűrjük, a virágzatokból a lét kifacsarjuk. A folyadékba egy kis gyömbérgyökeret dobunk, három finomra vágott narancs- és egy citromhéjat, valamint egy és egynegyed kg cukrot. Az egészet egy nagy fazékban 20 percig lassú tűzön főzzük. Mázas cserép- vagy porcelánedénybe töltjük, lehűtjük egészen addig, amíg testmeleg nem lesz.  Két és fél deka élesztőt egy pirított rozskenyéren elkenünk és a folyadék tetejére téve azon úszni hagyjuk. Az edényt kendővel lefedjük, 6 napig meleg helyiségbe állítjuk, ezután a bort nagy korsóba szűrjük és pamutkendővel letakarjuk. Három hétig sötét helyen állni hagyjuk, majd a korsó tartalmát palackokba fejtjük. Az üvegeket dugóval gondosan lezárjuk. A bort legalább karácsonyig pihentessük.”

Nem is tudom, melyik a kedvenc részem: az élesztővel megkent, úsztatott rozspirítós vagy a kép, hogy a karácsonyi menüben pitypangbor is szerepel. Úgy zseniális, ahogy van.

A forrás: Radics László: Takarékos gazdaasszony. A természet éléstára. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 1999

Megyeri Sáram

Az első már régóta várta a hűtőben a sorsát: egy Káli Kövek Rezeda Rizling volt, amihez hetek óta kerestem az alkalmat, mert a kilencedik hónapban már ritkán nyit ki az ember egy üveg bort csak a saját maga kedvéért. Aztán a 42. hét végén végre valahára gyanúsan fájdogált a hasam, mire felhívtam a szülésznőmet, aki azt mondta: „Nyiss ki egy bort, ülj be a kádba és ha elmúlnak a fájások, akkor jó, ha nem, akkor gyertek be.” „Nos, ez menni fog” – gondoltam én. 
A rizlinget kitöltöttem, valahogy bemásztam a kádba és megpróbáltam odafigyelni a borra, de persze már akkor sem gondoltam komolyan, hogy emlékezni fogok az ízére. Inkább csak vigyorogtam, hogy ez lesz a bor, amiről majd mesélni fogok a gyerekemnek: és lőn, úgy tíz órával később lett egy fiam. A sztorihoz hozzátartozik, hogy még azt az egy pohárnyit sem ittam meg, mert a fele véletlenül beledőlt a kádba – de cserébe megfürödtem benne.

Másfél évvel később, már ordenáré nagy hassal kóricáltam a Bortársaság egyik boltjában, amikor megláttam a Kreinbacher Syrah-t. Még nem volt meg a szülősborom, de azt tudtam, hogy most is szeretnék egyet. Emlékeztem rá, hogy ezt a syrah-t évekkel korábban kóstoltam a Várban és odavoltam érte, úgyhogy itt volt az alkalom, hogy kapjak egyet - egy több, mint hétrugós bort azért meg kell indokolni magamnak. Sajnos úgy alakult, hogy nem tudtam megismételni a kádas mutatványt, mert napokkal korábban tudtam, hogy programozott császár lesz a dologból, és nem voltam olyan vagány (vagy hülye), hogy egy tervezett műtét előtt igyak, még ha csak egy pohárról is volt ugye szó.
Szóval azt a palackot két nappal korábban kinyitottam és nagyon örültem, hogy ezt választottam. Ez egy nagyon megosztó bor, én pedig a rajongói körbe tartozom: sokkal kecsesebb, mint a syrah-k általában (az antifanok szerint szimplán vékony), de a medvecukor íze mellett még sós is (szaknyelven minerális). Könnyű, mégis izgalmas és egy kicsit bizarr ízű cucc, amit terhesen lehet a leginkább értékelni. Aztán két nappal később lett még egy fiam, és amikor hazajöttük, és a második éjszakát is sikeresen abszolváltuk négytagú családként, ezt megünneplendő újra megkóstoltam. És újra örültem neki.

Ha egyszer lesz még egy kisbabám, hozzá is választok majd egy bort, és mindenkit erre bíztatok: az biztos, hogy élmény lesz belőle.

adatok:
Káli Kövek Rizling Rezeda 2008, Balatonfelvidék
Kreinbacher Syrah 2008, Somló

Megyeri Sára

Nálunk nem volt kérdés, hogy a Műszaki Egyetemen tanulok tovább, az is biztos volt, hogy inkább a gazdasági tárgyak, marketing és menedzsment, ami érdekelnek... (nem igazán a hálózatok és rendszerek vagy vegyipari műveletek című kiváló tantárgyak). Negyedévesen projekt feladatot kaptunk (mely már a diplomamunkára való felkészülésünket segítette) – ekkor riadt nagy szemekkel állhattam otthon, mert Édesanyám egyik legjobb barátnője segített másnap utat mutatni.. Szeretem a borokat? – kérdezték félve. A válasz egyértelmű volt számomra. Szeretem a jó bort, az embereket, szeretek tanulni és így jelentkeztem marketing gyakornoknak az akkor nemrégen induló és épülő-szépülő Béres Szőlőbirtok és Pincészethez. Orbán Gergely értékesítési vezető (jelenleg Borbán Pincészet) kezei alá kerültem és csak figyeltem, tanultam, igyekeztem.. aztán karácsonyi ajándékként egy WSET alapfokú tanfolyamot kaptam a Béres családtól a Mészáros Gabriella és Rohály Gábor vezette Borkollégiumba. (Ekkor 2006-ot írtunk.) Én voltam a legboldogabb, legbüszkébb és leg-leg-leg! Sikeresen elvégeztem a tanfolyamot, majd elkezdtem otthon bort kóstolni, szép címkéket gyűjteni (utólag ezeken a címkéken nagyokat mosolygok…), az étel-bor párosításokra oda figyelni.

Az élet kiszámíthatatlan és három év kitérő következett. Egy nagyvállalat marketing osztályára kerültem, egy hatalmas, idegen világba, ahol helyt akartam állni és úgy érzem sikerült is. Rengeteget tanultam, sok jó barátot szereztem, elvégeztem a BME MBA posztgraduális képzését. Szabadidőmben pedig borkóstolókra jártam..

2009. tavaszán Édesapám barátja (Bóni László, DiBonis Borászat) jelentkezett nálunk telefonon, hogy ha van kedvünk látogassuk meg a HunDeszt díjátadó ünnepségen, ugyanis nagyon jók a pálinkái (gyümölcs párlatai) és örülne ha megmutathatná nekünk, mert mi értékelni fogjuk… Ott voltunk, kóstoltunk, én arra gondoltam, hogy ez művészet és én is részese szeretnék lenni ennek a csodának! Pár hét múlva már a szabadkai birtokon ismerkedtem a borokkal és párlatokkal.. azt éreztem megint, mint amikor a Béres borok között voltam, hogy ez az amit igazán szeretnék csinálni. Egy borkóstolót követő hosszú beszélgetés alkalmával kaptam egy fénymásolt papírt.. amit csaknem minden este lefekvés előtt elolvastam.

            "Ha megöregszem, pincét akarok, ezt már szilárdan

            elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. A pince helyét is

            kinéztem, nem messze otthonomtól: gyalog járok majd ki, s vigyázok,

            hogy a környékbeliek, bortermelők, gyümölcsös-kertek tulajdonosai,

            vincellérek ne tudjanak semmit városi múltamról..." (Márai Sándor)

..és az álmok valóra válnak! - Idén elvégeztem a WSET felsőfokú tanfolyamát, Londonban a világ egyik legnagyobb borversenyén az International Wine Challenge-n kóstolhattam és bírálhattam, mint segédbíráló (associate), -sajnos csak egy nagyon rövid ideig- a Rádió Café Borjour bormagazinját vezethettem Nagy Sebestyén társaságában… és nem utolsó sorban pince tulajdonos lettem és májusban elkezdtük Családommal a Csetvei Pince  “felépítését” a gyönyörű móri borvidéken! Most pedig az első saját szüretemre készülök és nagyon sok szép bort szeretnénk készíteni Nektek, kedves Olvasók!

Csetvei Pincészet, Mór

Csetvei Krisztina

Már ötödik alkalommal indultam neki a nagy megmérettetésnek, mégis ugyanolyan izgalommal vártam, mint az elsőt. Megmérettetés ez, nem csak a boroknak, hanem nekem is, hiszen itt bizony mindenki vizsgázik.

Az International Wine Challenge London egy hatalmas „gépezet”, rengeteg szervezővel, rengeteg borbírával, és még annál is több borral. Kapott már kritikát arra vonatkozóan, hogy ilyen méretek, ilyen mennyiség mellett nem lehet igazán jól, objektíven kóstolni, de azt kell mondjam, nagyon jól működik az értékelés, minden bor kellő figyelmet kap a többszöri bírálat alatt.

A borok nevezése már januárban elindul. Fajtánként 79 font és négy palack minta az ára, hogy részese lehessen valaki az IWC-nek. Ez idén 12.000 különböző fajtát jelentett, ami gyors fejszámolással közel 300M Ft szervezési keretösszeget jelent az ötletgazdáknak, valamint közel 50.000 palack bor logisztikai feladatát. A borokat rendszerezik ország, szín, fajta, évjárat szerint, minden bor sorszámot kap és egy új hátcímkét, melyen a legfontosabb információk szerepelnek a beazonosításhoz. Minden palackot állványokra és hosszú „borutcákba” rendezve állítanak versenyre készen.

A verseny két héten keresztül zajlik, melyet kb 100 bíráló kóstol egy időben. Az első héten a borok előválogatása zajlik, melyen az összes bor lekóstolásra kerül és a bíráló egyetlen dolgot kell, hogy figyeljen és értékeljen: továbbjut a bor a második hétre vagy kiesik a versenyből. Bár a világ egyik elsőszámú borpiaca Nagy-Britannia, emiatt igen magas a minőségi elvárás, a feltett lécet a borok 30%-a nem ugorja át és kiesik.

A második hétre jutó több, mint 8000 bort már részletesebb értékelés alá veti a zsűri. A borokat természetesen „vakon” kóstoljuk, minden palackot kis zsákokba csomagolnak, teljesen leszedik a kapszulát, csavarzárat, hogy semmilyen jel ne árulkodjon a bor „kilétéről”. A palack nyakára egy számot lógatnak, mellyel azonosítani lehet. Maga a kóstolás rendszere is érdekes, mert sorozatokat kóstolunk, melyet mindig egy adott ország és annak egy bizonyos fajtája alkotja. A borsor mellé jön egy adatlap, amin lehet látni, hogy milyen ország melyik borvidékének melyik fajtájú és melyik évjáratú borait kóstoljuk. Igazából ez a dolog egy kritikus pont szerintem, mert bár az értékelés szempontjából fontos lehet, hogy milyen borokat kóstolunk, pont ez a tudat esetleg negatív vagy pozitív érzést társíthat fejben.

Befolyásolja ez a bírákat?

Hamarosan kiderül…

ifk Kamocsay Ákos

Érkezésünkkor, ezen a nagyszerű, errefelé ritka napos május 16-i hétfő délelőtt mégsem erre vettük az irányt, vagyis nem a London külvárosában lévő, metróval és vonattal jól elérhető Excel kiállító központba, mely többek között a Wine fair-nek is helyet adott, hanem tudatos huncutsággal egy kanyarral bevetettük magunkat a Borough Market forgatagába (metróval a London Bridge station). Ugyanis itt bújt meg az először megrendezésre kerülő, 'the crazy french woman' (Isabelle Legeron MW) által életre hívott Natural Wine Fair. Vele, mármint Isabellel már kishazánkban is találkozhattunk. Megnyerő közvetlensége azon MV-k sorát erősíti, akikre szívesen emlékszünk.

Ő fogadott bennünket a bejáratban, széles mosollyal, kérdésekkel... megismert. (ilyenkor az ember elfelejti azt a piti bosszúságot, hogy egy magyar MV jelölt esetenként elfelejt visszaköszönni)

A hely, a rendezvény kevésbé ismertségére jellemző, hogy itt egy magyarral sem találkoztunk, ill. 1-el igen, de ő kint él...

Ide nem kellett jól vasalt öltöny, nyakkendő, a szám szerint 114 borász a piaci kofák kopott asztalainál lezser, túrázos jellegű öltözetben kínálta portékáját. Na de milyet!!!

Tibor barátommal azt már többek között korábban Cerea-ban (Italy) szerzett, tapasztalatunkból tudtuk, hogy ha biodinamikus borokat tudunk kóstolni, akkor annak érdemes prioritást adni,... de mennyire!!! Most végleges megerősítést kaptunk.

A helyszín gyors felmérése után belevágtunk az élvezetekbe, és languedoc-i (Dél-Franciao.) borokkal kezdtünk. Fehérekkel, ahogy illik, s már az első 3-4 asztalnál majdnem letérdeltünk! Nem volt ez később másképp a vörösöknél sem...

...és ez nem csak rám volt igaz, aki amúgy sem egy minden bort dicsérő típus 'hírében áll', hanem Tibire is, aki Borakadémiás tanári háttere, kérlelhetetlen minőség elvárása és szigora miatt ritkán részesíti maradéktalan elismerésben a borokat.

Az ő társasága számomra mindig kettős. Egyrészt örülsz annak, hogy nem egy lelkes, de ismeretekkel szűken elengedett baráttal indulsz felfedező útra, ahol mindig te mondod a tutit, másrészt sosem könnyű akceptálnod egy magadénál szélesebb és mélyebb borismeretű társat (egész napokra), akitől szinte kitüntetés feléd a ritkán elhangzó dicsérő szó, vagy egy elismerő pillantás, hogy azért te sem vagy teljesen hülye a tételek elemzésében...

Szóval a borok,... olyan volt, mintha a Top 100-as listát kóstoltuk volna, pedig csak asztalról-asztalra, termelőtől-termelőre sétáltunk. És mitől volt elájulva ez a két 'kekec' hazánkfia?

A borok szerkezetétől, az egyensúlytól, az alkoholhangsúly nélküli érettségtől, a tobzódó és széles spektrumú aromáktól (illatban/ízben), a hosszú gyümölcsös utóíztől. Attól, hogy olyan ízintenzitásúak voltak, hogy szinte robbantak a szájban! Ezek a borok sok hazaival ellentétbe úgy voltak nagyok, hogy vastagságuk, teltségük ellenére sem voltak nehézkessek, könnyedén és jól esően tudnak lecsúszni a 3., vagy a 4. pohárral is! 

No bakelit, no égetett gumi, no 'döglött' gyümölcsök az ízben, no hozzáadott taninpor... 

De érdekes, estére, 110-120 tétel kóstolása után sem lettek feketék a fogaink!

By the way, alkohol... Dél-Franciaország poziciója Split és Dubrovnik közötti földrajzi magasságnak felel meg, hogy 'hazai' példával érzékeltessem azt, amikor a hazai  borászok a 'déli' fekvés okozta magas alkoholra panaszkodnak. Lehet, hogy ausztrál, Dél-Afrikai, kaliforniai tanulmány utak helyett a magyar borász társadalomnak érdemes lenne körülnézni pl. Languedoc-ban, vagy Roussillon-ban, hátha mást lehetne tanulni ezektől a francia borászoktól, mint az újvilágban... Arról nem beszélve, hogy az európai birtok méretek, birtok szerkezetek is sokkal közelebb állnak a hazaihoz.

A második napot is itt töltöttük, hova is mentünk volna?!!!

A teljes képhez hozzá tartozik, hogy találkoztunk közepes, és/vagy nyers tételekkel is, de a tisztasággal sosem volt baj!

A rendezvény szervezettségéről, praktikusságáról annyit, hogy az ingyen kézbeadott katalógusban az oldalszám megegyezett az asztalszámmal, az a borász számával is, és ebben a sorrendben voltak az asztalok is elhelyezve. Így nem kellett össze-vissza lapozgatni, de jó volt! Az is a kényelmet szolgálta, hogy minden asztalon méretes kiöntőt helyeztek el.

Kik voltak a kiállítók? Nézzük csak,... úgy 5 országból: franciák, olaszok, spanyolok, portugálok és egy ausztrál. A borászok kb. 70%-át a franciák adták itt Londonban, jól érzékeltetve, hogy a szemléletben, a biodinamikus termesztés területén ők járnak legmesszebb. Ezen belül Languedoc-Roussillon, Rhone, Provence, Alsace, Loire, Burgundy-Beaujolais, Jura-Savoie régiók voltak önálló kiállítok. Talán nem hagytam ki senkit sem. 

Igen, nem véletlenül maradt ki a hosszú felsorolásból Bordeaux,... nem volt! Beugrott a Római Birodalom tündöklésének utolsó évtizede.

A hangulat kifogástalan, családias, nyitott, érdeklődő, mosolygós, természetes, mentes minden manirtól, marketingtől, milliós költségű stand építéstől,... itt a termék adja el magát!

Néhány nagyon emlékezetes pince: Chateau du Jonc Blanc

                                                     Mas bruguiére 

                                                     Mas Foulaquire

                                                     Domaine Alain Chabanon 

                                                     Domaine Ferrer-Ribiére

                                                     Domaine Matassa

                                                     Domaines Le Roc des Anges

                                                     Domain Gramenon

Ide jövőre is kiugrunk, s bízom benne, hogy már néhány magyarral is megtudjuk osztani majd ezt a szinte hihetetlen élményt ott helyben, mert nincs jobb, mint közösen örömködni!

Wágner Attila

Először volt a Szőlő Márka. Iskolaköpeny, sarki kisbolt, 4 forint 20 fillér, pénztárhoz láncolt sörnyitó, üres üveg a kosárba vissza. Csókolom... Aztán jött a kisfröccs. Szombat déli kosarazás, ételbárnak álcázott sarki kricsmi, pultos spricceli. Csúszik, húzóra, na még egy. Jónapot... Aztán jött a VBK. Bulik előtt, alatt, után. Helyett. Habzó tetejű. Műanyag palackból, műanyag pohárba, műanyag ízben. Másnapot... Aztán jött 10 év marketing, közben rövid italok, hosszúlépések, világosok sötétben...Snitt. Késői Szüret. Insomnia. Borjour. Most fahordós ászkolás, ideális mustfok, simulékony savak. Kiemelkedő évjárat. Nagy utazás... Tart... Vagy épp most kezdődik pontosan...?Egs!

A rusti WSET Weinakademie hallgatója, a Decanter magazin szerzője

Sokáig a tökéletesre törekedtem, aminek jó néhány maradandó alkotást, sikert, de egyben sok keserűséget is köszönhetek. Ma már rugalmasabb, megengedőbb vagyok, így több az öröm körülöttem. 

A borokban a hétköznapok kedves társai mellett a 'csodákat' keresem, amik elvarázsolnak. Felemelő érzés, ha egy-egy tételben egyensúlyra, hosszantartó,- 'élő' gyümölcs ízekre, cizelláltságra, elegáns könnyedségre és még valami egyediségre bukkanok, amiben felfedezhető a bor,- és borászának üzenete...

Ezt csinálom azóta is, de még mindig csodálkozom, hogy fizetnek érte.
Van borász végzettségem, de inkább csak gyereket csinálok (szám szerint 2) és amíg nem ihatok újra alkoholt, addig a körülöttük lévő dolgokról írok.

A Janus Borház egyik tulajdonosa. A borászat kereskedelméért és marketingjéért felelős emellett intenzíven kutatja a bor és a borivás szocio-audio hatásait.

Jó dolog borral dolgozni, alkotni; és jó látni, ha az emberek értékelik amit csinálok.
Persze a borral együtt jár a bormámor, mely sok gondolatot szül. Néha késztetést érzek, hogy mindezeket a gondolataimat papírra, képernyőre vessem.
Reméljük, hogy mindenkinek fájdalommentes lesz :)

"Célozd meg a Holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz." - Les Brown 

Magamról: bor, boldogság, sok mosoly, naplemente, napholdcsillag, család, kutyák, jókedv, borkóstoló, grillezés, otthon édes otthon, jószomszéd, barátok, ezerjóóó...