Természetesen noir, de a kérdés jó: miért nem kell hozzátenni, és miért értik sörivó társaságban késő éjjel pinának? Hát mert az.

A másik magvas észrevételem ezzel a szőlőfajtával kapcsolatban, hogy mindig a borász elé tolakszik. Ha pinot-t iszunk, mindig másodiknak mondjuk csak, hogy kitől van, az első az, hogy (végre) pinot.

Gyorsan felsorolom a közhelyeket, legyünk túl rajta: hisztis egy szőlőfajta, nehéz vele bánni, mert minden betegségre és időjárási anomáliára érzékeny. Sokan harmadik borfajtának tartják: szerintük vannak fehérborok, vannak vörösborok és van a pinot noir. Mindenképpen savhangsúlyos, éppen ezért baj, ha túlérett, nehézkes, lekváros. Elsősorban pirosbogyós gyümölcsöket, főképpen rengeteg epret lehet benne érezni, de ha igazán jó, akkor van benne egy jó adag erdő is földestül, avarostul, vargányástul…, abban mindenesetre minden szakkönyv egyetért, hogy a legelegánsabb borok pinot noirból készülnek. Vannak néhányan, akik fehérbort is csinálnak belőle - őket én speciel nem értem.

Ami miatt mindez eszembe jutott, az Ipacs Zsolt Titkos Fegyvere: a budaörsi borász 2011-es Szekszárdon termett pinot-járól mondhatnék hideget és meleget is, mert gyakorlatilag elfogyott: én is egy másvalamiért mentem hozzá, de valahogy belekerült kettő a kartonba – hálistennek. Izgi, mert a pincében folyó hordókísérletek martaléka lett ez is, és nagyon jól jött ki belőle. Erős pörkölésű (HT) barrique hordókhoz itthon kevesen mernek nyúlni, Ipacs Zsolt viszont furmintokhoz is ezeket használta, állítván, hogy a pörkölés úgy bezárja a fa rostjait, hogy kevesebb cserzőanyag oldódik így bele a borba, mint L, M vagy M+ toasting esetén. Vagy valami ilyesmi. Én meg elhittem minden szavát, már amit megértettem, mert a hordóválaszás és -használat számomra varangyszagú okkultizmus.

Én abban a formájában kóstoltam, amikor épp nem az eprek dühöngtek benne, hanem a mások: a földesség, a titkok, a hordó, amit érezni, de ízlik, mert nem ostoba vaníliát ad. Habzsolható, de minél jobban ért hozzá valaki, annál többet ér. Pont, mint a névrokona.

Megyeri Sára